Ciszjordánia

Felháborodást váltott ki Izrael terve, több ezer lakást épít Ciszjordániában
Évek óta a fiókban lévő E1-es projekt zöld utat kapott, és háromezer lakás épülhet Jeruzsálem peremén.

Antony Blinken szerint a ciszjordániai települések bővítése ellentmond a nemzetközi jognak
A ciszjordániai települések bővítése ellentmond a nemzetközi jognak – jelentette ki Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere. Az amerikai külügyminiszter ezzel a pénteki kijelentéssel reagált Izrael építési terveire, egyben leszögezve, hogy Amerika az üggyel kapcsolatban visszatér a korábbi, Donald Trump ex-elnök kormánya által felrúgott állásponthoz.

Izrael több mint háromezer új telepes lakást tervez Ciszjordániában
Izrael több mint háromezer telepes lakás felépítésének terveivel válaszol a csütörtök reggeli ciszjordániai terrortámadásra - jelentette be Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a telepeseket támogató Vallásos Cionisták párt elnöke. A pénzügyminiszter a kormányfővel és a védelmi miniszterrel is ismertette terveit.

Szankciók bevezetését javasolja az EU azokkal az izraeli telepesekkel szemben, akik palesztinokra támadnak a megszállt Ciszjordániában
Az Európai Unió azt fogja javasolni a tagországok kormányainak, hogy vezessenek be szankciókat azokkal a szélsőséges izraeli telepesekkel szemben, akik erőszakos cselekményeket követnek el palesztinokkal szemben Ciszjordániában - jelentette be az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben tegnap.

Nem sokkal a jeruzsálemi lövőldözést követően gázolásos merénylet történt Ciszjordániában
A három halálos áldozatot követelő csütörtök reggeli, jeruzsálemi lövöldözésben összesen tizenegyen sérültek meg - jelentette az MTI a helyi médiára hivatkozva. A lövöldözés egyik halálos áldozata Elimeleh Vasszerman rabbi, az asdódi rabbinikus bíróság bírója.

Németország arra kéri Izraelt, hogy védje meg a palesztinokat Ciszjordániában
Németország arra kéri Izraelt, hogy védje meg a megszállt Ciszjordániában élő palesztinokat. Sebastian Fischer német külügyminisztériumi szóvivő útján elítélte az izraeli telepesek által a palesztin lakosság ellen elkövetett támadásokat és erőszakot, amelyek sok emberéletet követletek.

Izrael lezárja a palesztin területeket a zsidó újév idejére
Izrael biztonsági zárlatot vezet be a palesztin területeken: Ciszjordániából és a Gázai övezetből nem lehet belépni az országba a zsidó újév idején, csütörtök éjféltől vasárnap éjfélig - közölte az izraeli hadsereg.

Lelőttek három palesztint
Három palesztint lőtt le az izraeli hadsereg Ciszjordániában

Joe Biden aggodalmát fejezte ki az izraeli telepek építése miatt
Az amerikai elnök elítélte az izraeli állampolgárok elleni legutóbbi terrorcselekményeket, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az izraeli telepek építése miatt, amikor július 17-én, hétfőn telefonon egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

Megölt 2 palesztin fegyverest Nábluszban az izraeli hadsereg
Az izraeli hadsereg tűzharcban megölt 2 palesztin fegyverest a ciszjordániai Nábluszban tartott július 7-i, péntek reggeli razzia során - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.