Belpolitika
Az Bejelentővédelmi Hivatal visszautasítja a politikai vádakat a bejelentők védelméről
A Bejelentővédelmi Hivatal közölte: a bűncselekmény-gyanús ügyekben kizárólag az ügyészség adhat védelmet, ezért a politikusok azon állítása, hogy a hivatal korábban visszaélt volna ezzel, téves.
Nem sikerült megnyitni Jozef Ráž elmozdításáról szóló parlamenti ülést
A szükséges 76 helyett csupán 61 képviselő volt jelen az ülésteremben.
SaS tiltakozó megmozdulást szervez Pavol Gašpar balesete miatt
A Szabadság és Szolidaritás (SaS) csütörtökön, december 4-én megmozdulást szervez arra a nyitrai helyszínre, ahol Pavol Gašpar közúti balesetet okozott.
Taraba kritizálta az SIS vezetését, de nem hazudtolta meg önmagát
Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter szerint nem szerencsés, hogy a szlovák titkosszolgálat, az SIS igazgatója a parlament alelnökének, Tibor Gašparnak a fia.
A koalíció bevédte a Beneš-dekrétumokat, miközben a főügyésszel is bajuszt akasztott és mérlegen a Magyar Szövetség egy éve
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
Hétfőn folytatódik a parlament ülése
Pénteken véget ért a 43. parlamenti ülés, és a Bejelentővédelmi Hivatal átalakításáról szóló kormányjavaslat vitája. Egész nap erről a programpontról tárgyaltak a képviselők. Több mint tíz felszólaló regisztrált a vitába.
A Slovensko-Za ľudí a Hlas-SD bosszújként értékeli a bejelentővédelmi hivatal felszámolását
A bejelentővédelmi hivatal felszámolását célzó törvényjavaslatot a Hlas-SD bosszújaként és a párt kudarcainak el fedéseként értékelte Grendel Gábor, a Slovensko – Za ľudí parlamenti képviselője.
Az oktatási miniszter elismerte, hogy Robert Ficóval kormányozni nem egyszerű
Robert Ficóval (Smer–SD) kormányozni nem könnyű – jelentette ki vasárnap az STVR O 5 minút 12 című műsorában Tomáš Drucker (Hlas–SD) oktatási miniszter és a helyreállítási tervért felelős megbízott kormányfőhelyettes.
Az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatos kijelentései miatt bírálja Igor Melicher védelmi államtitkárt az ellenzék és leváltását követeli
Az ellenzék bírálja Igor Melicher védelmi államtitkárt a Markíza televízióban tett kijelentései miatt, miszerint Ukrajnának orosz befolyás alatt kellene lennie.
Rendkívüli kormányülés összehívását követeli a számvevőszék megállapításai miatt az Orvosszakszervezeti Szövetség
Rendkívüli kormányülés összehívását követeli az Orvosszakszervezeti Szövetség, a LOZ az Állami Számvevőszék, az NKÚ áprilisi megállapításai miatt, amelyek súlyos problémákat tártak fel az egészségügy finanszírozásában.