Ausztria
Több bombafenyegetés érte az osztrák pályaudvarokat
Az elmúlt napokban bombafenyegetés miatt bezárták a grazi, a linzi és a salzburgi pályaudvart, szerdán pedig a klagenfurti és a st. pölteni pályaudvart is. Az első esetre hétfőn került sor.
Az osztrák elnök ideiglenesen hivatalban tartaná a leköszönő kormányfőt
Alexander Van der Bellen osztrák elnök arra kérte Karl Nehammer kancellár leköszönő kormányát, hogy ideiglenesen maradjon hivatalában. Az új kabinet megalakítása a Reuters szerint szokatlanul hosszú időt vehet igénybe a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) győzelme után a vasárnapi parlamenti választásokon.
Győzött az Osztrák Szabadságpárt, de kérdéses, hogy kormányozhat-e
Herbert Kickl pártja majdnem 30 százalékot szerzett. A két nagypártot, az Osztrák Néppárot (ÖVP) és a szociáldemokratátokat (SPÖ) utasította maga mögé a magyar kormány szövetségese.
Árvízhelyzet Ausztriában
Négy halálos áldozatot követeltek eddig az áradások Ausztriában. Bécsben a közlekedés gyakorlatilag megbénult.
Nagyszabású razzia során ütöttek rajta iszlamista szélsőségeken az osztrák hatóságok
Nagyszabású razziát tartott az osztrák rendőrség szeptember 10-én feltételezett iszlamista szélsőségek ellen, egy nappal az Egyesült Államok elleni terrortámadás 23. évfordulója előtt.
Hivatalos látogatásra Ausztriába utazik a jövő héten a köztársasági elnök
Peter Pellegrini köztársasági elnök a jövő szerdánhivatalos látogatásra utazik Ausztriába
Az új téli hőmérsékleti rekordot mértek Ausztráliában
Ausztrália északnyugati részének egy távoli vidékén a meteorológusok hétfőn új hőmérsékleti rekordot regisztráltak a mostani tél során.
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Taylor Swift koncertje elleni merénylettervvel kapcsolatban
Már két feltételezett támadó van rács möügött.
Már Ausztria sem bánná, ha megvonnák Magyarország szavazati jogát az EU-ban
Budapest vétójogával blokkolja az Ukrajnának nyújtott segélyt.
Szlovák autóbusz szenvedett balesetet Ausztriában
Szlovák autóbusz szenvedett balesetet Ausztriában péntek éjjel, röviddel éjfél előtt az A1-es autópályán, Thalgau közelében.