audio
Végtelen történetté kezd válni a Brexit
Akár egy kereskedelmi háború is kialakulhat az Egyesült Királyság és az Európai Unió között.
A héten folytatódott a Kuciak gyilkosság és az ügyészek tervezett megölése ügyében zajló tárgyalás
A nyilvánosságot ideiglenesen kizárták a tárgyalásokról. Szabó Tamás vallomást tett és Peter Tóth pedig nem vette át az idézést.
Húszéves a CARISSIMI nonprofit alap
Komáromban ünnepelte megalakulásának 20.évfordulóját a fogyatékossággal született emberek, illetve az egészségkárosodott személyek és az ő szüleik megsegítésével foglalkozó Carissimi nonprofit alap. Jakubecz László járt az ünnepségen.
Milyen mélyen érintik az orosz társadalmat a nyugati szankciók hatásai?
Június 12-én megnyitották Oroszországban az első gyorséttermeket, amikkel a McDonald'set szeretnék kiváltani. A cég végül a Vkuszno – i tocska nevet kapta, ami magyarul annyit tesz, hogy „Finom és pont”.
Történelmi siker: Magyar válogatott 4 góllal legyőzte Angliát
Az 1953-as legendás "hathárom" után ismét sikerült idegenben győzelmet aratni az angol válogatott felett.
Iskolai dolgozók ezrei tüntettek Pozsony utcáin
A bérezéssel és a körülményekkel való elégedetlenség olyan magas, hogy szeptembertől sztrájkba léphetnek az ágazat dolgozói.
Továbbra is sztrájk készültségben a ZMOS
Zuzana Čaputová köztársasági elnök nemrég visszaküldte a parlamentbe Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter inflációellenesnek reklámozott csomagjának egy részét ami az önkormányzatokat is súlyosan érinti.
Sokkal törékenyebb a minket körülvevő világ, mint azt hinni szeretnénk
„A folyamatban lévő fenntartható technológiaváltás valójában nem fenntartható, mert nincs meg a nyersanyag-fedezete.”
Négy nap alatt közel 300 milliárd dollár tűnt el a kriptopiacról
A hétfői piacnyitást követően sem állt meg kriptopiaci lejtmenet, a bitcoin értéke közel két éve nem volt ilyen alacsony, és a többi kriptoeszköz is két számjegyű esést volt kénytelen elkönyvelni.
Változásokat sürgetnek a fogorvosi képzéseknél
Fogorvosok Országos Szakszervezete felajánlotta, hogy átvenne bizonyos tanulmányi programokat az egyetemtől.