audio
Vasárnap Délután Csenger Ferenccel
A Vasárnap Délután október 5-i műsorának tartalma.
Hushegyi Dóra: Fontos, hogy minden munkanapon elhangzik magyar szó a szlovák közszolgálati televízióban
A Szlovák Televízió magyar szerkesztőségének vezető szerkesztőjét kérdeztük
Bugár Béla szerint is gyanús volt az alkotmánymódosítás körüli szavazás
Igazi földrengést okozott az alkotmány módosításáról szóló szavazás a Slovensko mozgalomban, amely két képviselőt veszített el.
Ilyen még nem volt, Elon Musk vagyona meghaladta az 500 milliárd dollárt
A történelmi eredmény annak köszönhető, hogy Musk cégei jelentős sikereket értek el az elmúlt hónapokban.
Egyre feszültebb Moszkva és Brüsszel viszonya
Milyen eredménnyel zárult az európai állam és kormányfők Koppenhágai találkozója?
Nagy a kiábrándultság Görögországban, sok a korrupció és magasak az árak
A 13 órás munkanap bevezetése ellen irányuló sztrájk hatalmas káosszal járt.
Gyuri bácsi megvágta, Laci bácsi gyógyítja
A HaTuMa legújabb adásában szó esett Semjén Zsoltot érő vádokról, Orbán Viktor és Szijjártó Péter határontúli útjairól és az orosz befolyásolási szándékokról
Leállt az amerikai kormányzat
Létfontosságú szolgáltatások csak korlátozottan érhetőek el az Egyesült Államokban.
Kevés lesz az állam adóbevétele, jön a szigorítás
Minden vállalkozásnak kötelező lesz nem készpénzes fizetést biztosítani.
Száz éve nem érte olyan súlyos csapás a bortermelőket, mint a mostani
Az aranyszínű sárgáság pusztítja a szlovakiai szőlőállományt, ami miatt karantént vezettek be.