audio
Milyen volt a hétvégi orosz puccskísérlet visszhangja a hazai politikai színtéren?
A Wagner-csoport Moszkva felé induló menetelésről eltérő reakciók érkeztek a szlovák politkusoktól.
Magyar nő a pozsonyi Világirodalmi Intézet élén
Görözdi Judit irodalomtörténésszel Molnár Norbert beszélget.
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
Zuzana Čaputová egy választási időszakot töltő köztársasági elnök lesz. Boris Kollár ellen eljárást indított a NAKA, a Szövetség pedig előállt a választási lista első 30 nevével.
Az egynapos puccs megrendítette a putyin rezsimet
Az egy napos lázadás amely tele van kérdőjelekkel és a putyini rezsim jövőjét illetően csak még több kérdést vet fel.
A Sme rodina párt elnöke ellen indított eljárást a NAKA
Boris Kollár parlamenti elnök családi botrányával kapcsolatban vizsgálatot indított a Nemzeti Bűnüldözői Ügynökség testi sértés gyanuja miatt.
Mit visz magával Pozsonyból?
Csutak Gabi íróval Molnár Norbert beszélget.
Párizsban egyeztetnek a világ vezetői a pénzügyi rendszer átalakításáról
A világ minden tájáról érkeztek államfők, pénzügyi vezetők és aktivisták Franciaországba, hogy részt vegyenek az új globális finanszírozási paktum Párizsban megrendezett csúcstalálkozóján.
Az amerikai elnök diktátornak nevezte a kínai vezetőt
Alig egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok és Kína magas szintű tárgyalások keretében igyekezett enyhíteni a két ország között fennálló feszültséget, Joe Biden amerikai elnök diktátornak nevezte kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget.
Inflációt meghaladó mértékben emelkednek jövőre a fizetések
Idén megáll a reálbérek csökkenése, jövőre pedig az inflációt meghaladó mértékben emelkednek majd a fizetések – derül ki a jegybank legfrissebb előrejelzéséből.
Ezentúl felelősségre vonhatják az újságírókat, ha politikust idéznek
A képviselők ismételten úgy hagytak jóvá egy törvénymódosítást, hogy fogalmuk sem volt róla, miről is szavaznak.