audio
Körforgás – előadás gyerekeknek
A Vekker Műhely színházi nevelésű társulás szervezésében valósul meg a Körforgás négy évszak gyermekelőadás, november 11-én Dunaszerdahelyen az NFG klubban.
Olvasni jó a Nappaliban! – Új rovat indul délelőtti magazinműsorunkban
Új rovat, havi egyszer kedden a Nappaliban. Hogyan lehet rituálé és rutin a mindennapokban az olvasás?
Hogyan lesz a linóleumpadlóból portré?
Betekintést a képzőművészek rejtett világába
A filozófiatörténész, aki nem filozófus
Mészáros András filozófiatörténész, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács elnöke.
Utódlási harc állhat a lengyel konzervatívok kormányalakítási megbízása mögött
Andrzej Duda lengyel államfő az október 15-i parlamenti választások győztesének, egykori anyapártjának adta a kormányalakítási megbízást.
Változás vár a nemzeti parkok rendszerére
A környezetvédelmi és a mezőgazdasági miniszter "a nemzeti parkok egész rendszerét" nemzetközi kritériumok alapján akarják újra meghatározni, és ezután foglalkoznának a területrendezéssel.
Tiltólistára kerülhet a legálisan vásárolható HHC-tartalmú elektromos cigaretta
Az utóbbi hetekben több olyan 13 és 17 év közti kiskorú került kórházba, akik egy legálisan hozzáférhető tudatmódosítóval adagolták túl magukat.
Szolgálati nyugdíjjal marasztalnák Szlovákiában az egészségügyi dolgozókat
A rendőrökéhez hasonló szolgálati nyugdíjjal tennék vonzóbbá a fiatalok számára az egészségügyi hivatást, azonban az állam ezt nem tudná finanszírozni.
Női személyiségfejlődés a pszichológia lencséjén keresztül, avagy a nők pszichológiája
Sok szempontból megnézhetjük, hogyan fejlődik a személyiségünk.
Felfüggesztették az egyik izraeli minisztert, aki azt nyilatkozta, hogy országa számár opció a nukleáris fegyver bevetése Gázában
Felfüggesztették kormánytagságából az izraeli kabinet egyik miniszterét, aki egy interjúban arról beszélt, hogy Izrael számára esetleg „opció” lehet, hogy atomfegyvert vessen be a Gázai övezetben.