audio
A lengyel kormányváltás lehet az oka annak, hogy Magyarország pénzt kaphat az uniótól
Magyarország számára fentartott, az Európai Bizottság által blokkolt támogatásokból kaphat valamennyi pénzt a magyar kormány.
Kevesebb külföldit és több hazai diákot kellene felvennie az orvosi karoknak a tárcavezető szerint
A külföldi diákok egy tanévért 11 ezer euró tandíjat fizetnek, míg egy szlovákiai diákért nagyjából 7500 eurót ad az állam az egyetemnek.
Korszaklezárások
Az életünket rengeteg fontos és kevésbé fontos esemény kíséri. Vannak, amelyek nagy hatással vannak ránk, és számunkra kevésbé lényeges történések is körbe vesznek minket.
A szöveg legyen pulzáló energiagóc – Csehy Zoltán a MoNoGramban
Vasárnap ötvenéves Csehy Zoltán költő, író, műfordító, irodalmár, egyetemi tanár.
Adventi várakozás
Bár az adventi koszorún 2023-ban csak december 3-án gyúlnak meg az első gyertyák, Európa nagyvárosaiban az adventi vásárok már november utolsó előtti hetében megnyitották kapuikat.
Civil Napok Komáromban
Mit is jelent a közösségért tenni? Erről is szó lesz november 29-én és 30-án Komáromban, ahol megrendezésre kerül az első Civil Napok.
Falat kaptak a magyar poptörténet legendái
A Magyar Zene Házában ünnepelt a magyar könnyűzene krémje
Városi séta #14: Párkány
Ami minden párkányi képeslapon ott van: a Duna, a híd és az esztergomi bazilika
Életbe lépett a gázai tűzszünet, de óriási a felek közti bizalmatlanság
Ma reggel helyi idő szerint 7 órától él Gázában a négy naposra hirdetett fegyverszünet.
Szélsőjobbosnak mondott párt nyerte a holland választásokat
Lezajlottak a parlamenti választások Hollandiában és a parlament alsóházába győztes többséggel a muszlim és Európa-ellenességéről ismert Geert Wilders vezette Szabadságpárt került be 37 képviselői hellyel.