audio
Külpolitikáról szóló memorandumot írt alá Pellegrini, Fico és Žiga
A nyilatkozattal a kormánypártok azt szeretnék üzenni, hogy Szlovákia szuverén külpolitikát akar folytatni.
Új médium létrehozását jelentette be Michal Kovačič
Közösségi finanszírozás útján jönne létre az új hírportál. Interjúk mellett tényfeltárással is akarnak foglalkozni.
Egyre erősödik a szélsőjobb Németországban
Az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt nyerte meg a vasárnap tartott tartományi választásokat a németországi Türingiában, és a szomszédos Szászországban minimálisan maradtak le a győzelemről.
Példaképből zenésztárs – bemutatkozott a TriTon
„Most már nekem megtiszteltetés és nagy erőt ad a közös zenélés” – vallja Katona „Bandee” András.
Jönnek az elnökjelölti televíziós viták az USA-ban
Szeptember tizedikén lesz az első tévévita az amerikai elnökválasztás jelöltjei között.
Kirabolt veterán és faképnél hagyott koalíciós partnerek
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
Elemző: nem látni, miért jó Pozsonynak, hogy elveszítette a Globsecet
Az ukránok fokozatosan haladnak előre a kurszki területeken, viszont egyre többet veszítenek odahaza, a donbaszi régióban.
Trendforduló: ismét drágulnak a lakások
Úgy tűnik a bankok is elkezdték a jelzálogkamatok csökkentésének versenyét egymás közt.
A vihar szemében – A tűzből mentett művészet
Még bő három héten át, szeptember 22-éig megtekinthető az ukrán szecessziós művészetet bemutató vándorkiállítás a Szlovák Nemzeti Galériában.
Az uniós tagállamok még nem mernek izrael-ellenes szankciókat elfogadni
Brüsszelben informális találkozó keretében tárgyaltak az uniós külügyminiszterek.