audio

Az egy főre eső GDP tekintetében épp hogy csak nem sereghajtó Szlovákia
Az uniós statisztikai hivatal közzétette Európai Unió az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GDP-statisztikáját.

Az óraátállításnak negatív hatásai is vannak a szervezetünkre
Minden év utolsó októberi vasárnapján kezdődik, és az utolsó márciusi vasárnapig tart a téli időszámítás, az óraátállítás azonban sokak szervezetét alaposan megviseli.

Bemutatta nemzeti deszegregációs projektjét az oktatásügyi tárca
A roma tanulók szegregációjának megszüntetésére irányuló projektben tizenkettő iskola vesz részt.

Bearanyozza a hétköznapokat a Naptejszínhab!
Balanyi Szilárd Naptejszínhab c. albuma néhány napja látott napvilágot.

Janković Nóra: hazatérés és önkeresés a színpad árnyékában
Janković Nóra legújabb regénye a lokálpatriotizmus és az önkeresés gazdag párhuzamait tárja az érdeklődő olvasó elé.

Fordulat az Artis Centrumban: Nyitra megye jelentős támogatása stabilizálta az intézmény működését
Az idei év, különösképpen október különleges fordulatot jelentett a komáromi székhelyű Artis Centrum számára, hiszen Nyitra megye több mint 42 ezer eurós támogatással segíti a közszolgálati célt is betöltő intézmény további működését.

Moszkovita srácok
A HaTuMa legújabb adásában szó volt az 56-os forradalom határon túli megemlékezéseiről és a komáromi Fico–Orbán–Vučić hármastalálkozóról.

A vállalkozói szférának is meg kell bírkóznia a minimálbér emelésével
A parlamenti jóváhagyta a minimálbér emelését.

Babiš esete is mutatja, hogy társadalmunk nem tud szembenézni kommunista múltjával
A szlovák belügyminisztérium peren kívüli egyezséget kötött Andrej Babissal a szlovák származású cseh politikussal, akit állítása szerint indokolatlanul evidálnak a kommunista rendszer ügynökei között.

Huliakék kilépésével Andrej Danko pártja is sokat veszít
Huliak körénék kilépésével az SNS-nek a Smer dobott mentőövet, hogy továbbra is életképes legyen a frakció.