Podcastok
-
„A biztonságérzet elvesztését semmi nem tudja kompenzálni“
Beszélgetés Vásárhelyi Mária szociológussal, médiakutatóval
-
Fekete hattyú fehér lovon
Kés, fenyegetés és menekülés – vádat emeltek a nagykaposi diák ellen, akit rövid időn belül elfogtak.
-
Kitörési pontjaink: Új intézmények és helyi tudásalapú hálózatok létrehozása
Bara Zoltán közgazdász és politológus gondolatai
Tovább
Az ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordultak a Bejelentővédelmi Hivatalt megszüntető törvényt megszavazása okán
Az ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordultak amiatt, hogy a parlament megszavazta a Bejelentővédelmi Hivatalt megszüntető törvényt.
Tíz új mentőautót szerezne be a belügyminisztérium
A Mentőszolgálat mentőautói a leginkább leterhelt szolgálati járművek közé tartoznak: évente mintegy 3700 bevetésen dolgoznak veszélyzónákban.
Fiala szerint sikeres volt a leköszönő cseh kormány, jelentést készít az ország állapotáról
Kijelentette, hogy nem fog visszavonulni a politikából.
Megválasztották a Kisebbségi Kulturális Alap szakmai tanácsainak tagjait
Megválasztották a magyar kisebbségi szervezetek képviselői a Kisebbségi Kulturális Alap szakmai tanácsainak tagjait.
Az ellenzék szerint félnek a kormánypártok
Az ellenzék szerint a kormánypártok félnek, ezért rendszeresen elhalasztják a miniszterek és az egész kormány elleni bizalmatlansági indítványok parlamenti megvitatását, megsértve ezzel az alkotmányos jogokat.
A Kreml szerint Donald Trump legutóbbi, Ukrajnára vonatkozó kijelentései összhangban vannak Moszkva álláspontjával
A Kreml szerint Donald Trump legutóbbi, Ukrajnára vonatkozó kijelentései összhangban vannak Moszkva álláspontjával. Az amerikai elnök azt mondta, Oroszország végül győzni fog a háborúban, és Kijevnek területekről kell majd lemondania.
Kisiklott egy vonat a pozsonyi főállomáson, személyi sérülés nem történt
Kisiklott a Leo Express magántársaság vonata szerdán a pozsonyi főállomáson – erősítette meg Emil Sedlařík, a cég szóvivője.
Délután négykor kezdődik a 2025-ös Nobel-díjak átadása
Délután négykor kezdődik a 2025-ös Nobel-díjak átadása, a ceremónián Krasznahorkai László átveszi az irodalmi Nobel-díját.
Trump ha kontrollálni nem tudja, inkább leépíti a régi szövetségi rendszereket
Nemrég prezentálták az Egyesült Államok új Nemzetbiztonsági Stratégiáját, ami alaposan felzúdulást keltett az Uniós politikai körökben.
Ne mobilozz! Vezess! – kampányt indít a minisztérium a halálos balesetek leggyakoribb oka ellen
A legtöbb halálos kimenetelű közúti balesetet Szlovákiában a vezetés közbeni mobilozás okozza - derült ki egy felmérésből.