Podcastok
-
„A biztonságérzet elvesztését semmi nem tudja kompenzálni“
Beszélgetés Vásárhelyi Mária szociológussal, médiakutatóval
-
Fekete hattyú fehér lovon
Kés, fenyegetés és menekülés – vádat emeltek a nagykaposi diák ellen, akit rövid időn belül elfogtak.
-
Kitörési pontjaink: Új intézmények és helyi tudásalapú hálózatok létrehozása
Bara Zoltán közgazdász és politológus gondolatai
Tovább
6,4-es erősségű földrengés rázta meg Nyugat-Japánt
A Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Nyugat-Japánt, cunamiveszély nem fenyeget.
Amerikai katonai akció Venezuelában: őrizetbe vették Nicolás Madurót
Washington további lépéseket sem zár ki, miközben a beavatkozás emberáldozatokkal és nemzetközi feszültséggel járt.
A belügyminiszter szerint világszínvonalú a tárca kiberinfrastruktúrájának védelme
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter szerint a tárca kiberinfrastruktúrája világszínvonalon védett.
Az önkormányzatok működését segítő intézetet hoztak létre a belügyminisztériumnál
Január 1-je óta szakmai osztályként működő, ún. Önkormányzati Intézet jött létre a belügyminisztériumnál, amelynek célja növelni a szlovákiai helyi önkormányzatok működésének hatékonyságát és minőségét.
Leváltotta az Ukrán Biztonsági Szolgálat vezetőjét az ukrán elnök
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője, Vaszil Maljuk leváltását jelentette be hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, valamint tájékoztatott arról is, hogy Chrystia Freeland volt kanadai külügyminiszter lesz kormánya gazdasági fejlesztési tanácsadója.
Jóváhagyta programnyilatkozatát Andrej Babiš kormánya
Andrej Babiš cseh miniszterelnök kabinetje harmadik menetrend szerinti ülésén jóváhagyta a kormány programnyilatkozatát.
Bányavirágból Banský kvet, erdélyi magyarból gömöri szlovák
Kassán szlovák nyelven is bemutatták a népszerű színművet.
Hogyan lesz valakiből kick-box világbajnok?
Czégény Cintia Abu-Dzabiban hódította el a címet.
Samuel Migaľ szerint nem igaz, hogy az államfő nem avatkozik bele a Hlas-SD döntéseibe
Nem igaz, hogy Peter Pellegrini köztársasági elnök nem avatkozik bele a Hlas-SD döntéseibe – ezt Samuel Migaľ, a pártból kizárt beruházási miniszter nyilatkozta a közösségi oldalon.
A területi integritás tiszteletben tartására szólít fel EU az amerikai elnököt
Az Európai Unió hangsúlyozza, hogy elvárja partnereitől a területi integritás elvének tiszteletben tartását.