Na hlavný obsah

Podcastok

    Tovább

    Lemondásra szólították fel a földművelésügyi minisztert
    Otthon

    Lemondásra szólították fel a földművelésügyi minisztert

    A volt mezőgazdasági miniszter és a Hlas-SD lépett fel a Samuel Vlčan (OĽaNO-jelölt) ellen.

    Továbbra is hiány van mozdonyvezetőből
    Otthon

    Továbbra is hiány van mozdonyvezetőből

    Kevés a mozdonyvezető, emiatt újabb korlátozásokkal kell számolni a vonatközlekedésben az ország nyugati részén.

    koronavírus
    Otthon

    3 503 pozitív PCR-teszt készült vasárnap

    A levett minták több mint harmadában mutatták ki a fertőzést.

    Zuzana Čaputová köztársasági elnök a napokban hivatalában fogadta az egyházak és vallási közösségek képviselőit
    Otthon Audio

    Zuzana Čaputová köztársasági elnök a napokban hivatalában fogadta az egyházak és vallási közösségek képviselőit

    Ahogy erről már korábban beszámoltunk, a köztársasági elnök az egyházak és vallási közösségek képviselőivel találkozott.

    Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel
    Otthon Audio

    Belpolitikai hírösszefoglaló Szilvássy Józseffel

    Az államfő nem terjeszti az alkotmánybíróság elé az amerikaiakkal kötendő védelmi szerződést. Fogy a magyar, de a csökkenés üteme nem igazolta a legpesszimistább jóslatokat. Jozef Rehák ártatlannak vallotta magát.

    Brüsszel: vízágyú és könnygáz a tüntetésen
    Külföld

    Brüsszel: vízágyú és könnygáz a tüntetésen

    A járványügyi intézkedések ellen tiltakoztak.

    Lemond az örmény államfő
    Külföld

    Lemond az örmény államfő

    Sarkissian nem elégedett az államfői jogkörökkel.

    Németországban az országos incidencia-szám túllépte a százezer lakosra kivetített 800-at
    Külföld

    Németországban az országos incidencia-szám túllépte a százezer lakosra kivetített 800-at

    A járványhelyzet romlására hívta fel a figyelmet ezekkel az adatokkal a berlini Robert Koch Intézet vasárnap reggel.

    A legkisebb párt is támogatja a rövidebb kötelező karantént
    Otthon

    A legkisebb párt is támogatja a rövidebb kötelező karantént

    A pártelnök támogatja a kötelező védőoltás gondolatát, de ellenzi azt, hogy korlátozzák azokat, akik nem éltek a vakcinával.

    A kormánykoalícióból és az ellenzékből is támogatják a kötelező karantén lerövidítését
    Otthon

    A kormánykoalícióból és az ellenzékből is támogatják a kötelező karantén lerövidítését

    A karantén tíz napról öt napra való lecsökkentését javasolja az oktatásügyi miniszter.