Podcastok
-
Szűkebb pátriám: Tornalja és a Baglyos
Bárczi Zsófia egyetemi oktató és író
-
Harmadszorra sikerült – a Kingfishers A Dalban
„A Szórakozni megmutatja, milyenek vagyunk. Nagy kontrasztok jellemzik, vannak benne rockos és lírikus részek” – mondja Benko Reinold Krisztián.
-
Téli hangulat a tavasz küszöbén – Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér újra A Dalban
Olivér elmondása szerint a Régi szép mesék című szerzeményben hallható „hull a hó” nem feltétlenül havazást jelent, hanem egy metafora, ami tökéletesen beleillik a szövegkörnyezetbe.
Tovább
Izrael már a gázai harcok folytatásával fenyeget
Még csak pár napja írta alá a békemegállapodást az izraeli és a palesztin fél, az Izraeli kormány már a gázai harcok folytatásával fenyeget.
A cseh elnök szerint Babišnak kell eldöntenie, akarja-e Tureket az új kormányban
Petr Pavel cseh államfő szerint Andrej Babiš ANO elnökön múlik, hogyan értékeli ki a Filip Turek körül kialakult helyzetet, és hogy Turek részvétele az új cseh kormányban megéri-e azt a kockázatot, hogy a politikus állítólagos rasszista kijelentéseiről kiderülhet, hogy azok valódiak voltak.
A településvezetők nyomás alatt érzik magukat a konszolidáció miatt
Több mint 100 település képviselői a ZMOS szerdai tárgyalásán egyetértettek abban, hogy a konszolidációs intézkedések következtében egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a 2026-os költségvetés készítésével kapcsolatban.
Robert Fico miniszterelnök továbbra is kiáll Peter Kotlár mellett
Mint mondta, az, hogy a kormány járványkezelés kivizsgálásáért felelős különmegbízottja ellen büntetőeljárás indult, nem változtat Kotlárral szembeni hozzáállásán, akit becsületes és rendes embernek tart.
Gasztrorovat Luigival – Hogyan készül a jó rétes?
A rétes akkor jó, ha alatta el lehet olvasni az újságot – de honnan ered ez a desszert?
Ahová az olimpiai láng a traktoron érkezik
Barkósági Parasztolimpia: csizmalerúgástól habverésig
Befejezték a vonatbaleset utáni helyreállítást Szádalmás közelében
Szádalmás térségében szerdán befejezték a hétfői vonatbaleset következményeinek felszámolását – közölte Petra Lániková a Szlovák Vasúttársaság szóvivője.
Önkéntes közrendvédelmi egységek létrehozását javasolja az SaS
Az SaS önkéntes közrendvédelmi egységek létrehozását szeretné lehetővé tenni a települési rendőrségek mellett.
A Human Rights Watch bírálja Irakot a nők jogainak korlátozása miatt
A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet élesen bírálta Irakot a nemrég elfogadott családjogi törvénymódosítás miatt, amely szerintük másodrendű állampolgárokká teszi a nőket.
A versenyhivatal szerint nem a boltláncok tehetnek az élelmiszerárak növekedéséről
A Szlovák Versenyhivatal elemzése szerint nem a kiskereskedelmi láncok felelősek az élelmiszerek drágulásáért – közölte a Szlovák Kereskedelmi Szövetség.