Podcastok
-
„Halj meg a tegnapnak, így élhetsz csak a mának” – tájainkon koncertezik a Down for Whatever
„Nem azt a zenét akarjuk játszani, amin felnőttünk, viszont azt az életérzést és energiát akarjuk belerakni a dalainkba” – mondja Diószegi Kiki énekes.
-
„Társadalmilag nehéz a fájdalomról beszélni“
Beszélgetés Fekete Ádámmal első regényéről és az oda vezető útról.
-
Szűkebb pátriám: Dunaszerdahely és a C2-es toronyház
Győry Attila író
Tovább
Lezuhant egy kisrepülőgép
A pilóta nincs életveszélyben.
Kétnyelvű közúti jelzőtáblák kihelyezéséről határozott Dunaszerdahely
Idén januártól a kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetőséget biztosít erre.
Nagy tűzerőre tett szert Ukrajna
„A nyugati fegyverek erőteljesek és pontosak... ” – jelezte az elnök.
Robert Fico szerint összeomlik a kormány
A volt kormányfő ismét felszólított az alkotmány azonnali megváltoztatására és a választási időszak lerövidítésére.
Boris Johnson a nap folyamán bejelenti lemondását a Konzervatív Párt éléről, de őszig még szeretne ügyvezető kormányfő maradni
Londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök.
Elfogyott a levegő Boris Johnson körül
Egy nap alatt két fontos minisztere is hátat fordított brit kormányfőnek.
Drasztikusan nő az éhezők száma a világon
Egy év alatt 46, két év alatt 150 millióval nőtt az éhezők száma.
Találkoztak egymással a korábban szemben álló két ukrán ortodox egyház képviselői
Találkozót tartottak szerdán a kijevi Szófia-székesegyházban a korábban Moszkvához hű ukrán ortodox egyházi „szárny” és a 2019-ben függetlenné vált, nemzeti ukrán ortodox egyház képviselői – közölte Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter.
Szlovjanszk felé fordultak az oroszok
A heves tüzérségi támadás alatt álló városból menekítik a civileket.
Egyelőre nem lesz kötelező a maszkviselés
Komolyabb lezárásokat nem tervez a tárca.