Podcastok
-
„Halj meg a tegnapnak, így élhetsz csak a mának” – tájainkon koncertezik a Down for Whatever
„Nem azt a zenét akarjuk játszani, amin felnőttünk, viszont azt az életérzést és energiát akarjuk belerakni a dalainkba” – mondja Diószegi Kiki énekes.
-
„Társadalmilag nehéz a fájdalomról beszélni“
Beszélgetés Fekete Ádámmal első regényéről és az oda vezető útról.
-
Szűkebb pátriám: Dunaszerdahely és a C2-es toronyház
Győry Attila író
Tovább
Hiányoznak a rendelőkből a körzeti orvosok
60 ezer euró összegű vissza nem térítendő támogatással ösztönözné az egészségügyi tárca az orvosokat, hogy a háziorvos-hiányban szenvedő régiókban nyissanak rendelőt.
Folyamatosan árral szemben
A Pátria rádióban bemutatkozott Redbreast Wilson.
Heger is fenn akarja tartani a koalíciót, de Sulík eljárását kifogásolja
Eduard Heger kormányfő igyekszik megoldani a koalíciós válságot, és fenntartani a négyes koalíciót, ugyanakkor kifogásai vannak Richard Sulík eljárásával kapcsolatban.
A járványhelyzet romlása miatt a nagykürtösi kórházban is korlátozták a beteglátogatást
A látogatást nem tiltották meg teljesen, a hét három napján nem lehet látogatni a kórházban kezelt betegeket.
Augusztusban kezdődik és év végéig tart a jódtabletták cseréje a Jaslovské Bohunice és a mohi atomerőmű környékén lévő városokban és falvakban
Mintegy 224 települést és 695 ezer lakost érint a csere, amelyre azért van szükség, mert lejár a tabletták szavatossága.
Csenger Tibor a parlamenten kívüli Szövetség megyeelnökjelöltje Nyitra megyében
A zselízi vállalkozó jelenleg Nyitra megye alelnöke, jelölését Forró Krisztián, a Szövetség elnöke jelentette be hétfőn Komáromban.
Szeptember 5-én jelentik be a brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét
Várhatóan szeptember 5-én jelentik be a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának eredményét.
Kuleba: az ukránoknak nincs szükségük Putyin állampolgárságára
„Az ukrán állampolgároknak nincs szükségük Putyin állampolgárságára, és az erőszakos rákényszerítési kísérletek kudarcra vannak ítélve” – szögezte le Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba a háború kitörése óta
Az orosz invázió óta eltelt több mint négy hónap alatt 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba, közülük azonban mintegy 3 millióan már visszatértek Ukrajnába.
Legkevesebb ötven ember meghalt bandák közti leszámolásokban
Halottak mellett több mint 100 ember sérült meg az utcai harcok során.