Podcastok
-
„Halj meg a tegnapnak, így élhetsz csak a mának” – tájainkon koncertezik a Down for Whatever
„Nem azt a zenét akarjuk játszani, amin felnőttünk, viszont azt az életérzést és energiát akarjuk belerakni a dalainkba” – mondja Diószegi Kiki énekes.
-
„Társadalmilag nehéz a fájdalomról beszélni“
Beszélgetés Fekete Ádámmal első regényéről és az oda vezető útról.
-
Szűkebb pátriám: Dunaszerdahely és a C2-es toronyház
Győry Attila író
Tovább
Fenyegetéseknek és fizikai támadásoknak is ki vannak téve az egészségügyi dolgozók
A szóbeli agresszió sokkal gyakoribbá vált az elmúlt két évben – jelentette ki Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivője.
Bulgária elnöke beiktatta az ideiglenes kormányt
Az ideiglenes kormány feladata, hogy stabilizálja a helyzetet az országban az októberi időszakos választásig.
A jövő héten derülhet ki, ki veszi át a vasúti személyszállítást a Pozsony-Komárom vonalon
Három cég van versenyben a vasútvonal használatáért.
Keddtől az Európai Unió minden tagállamának érvényesítenie kell egy 2019-ben kidolgozott irányelvet
A gyerek születés után az apáknak is joguk lesz gyermeknevelési szabadságra menni.
Szlovákiának nem sikerült bevonni az Ukrajnából érkezett gyerekeket az oktatásba
Az oktatásügyi minisztérium részéről hiányzik a rendszerszintű segítségnyújtás.
Magyarországon is emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma
Jóval kevesebben szorulnak kórházi ellátásra, mint a megelőző járványhullámok során.
934 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak hétfőn
667 fertőzötöttet ápolnak kórházban a NCZI adatai alapján.
Oroszország terrorista csoporttá nyilvánította az Azov ezredet
A katonai csoport tagjait Oroszországban életfogytiglan börtönbüntetésre ítélhetik.
Új parancsnok áll a NATO Szlovákiai Integrációs Testületének élére
Marián Kurilla 41 fős katonai egység felett veszi át az irányítást.
Eduard Heger: Senkit sem szabad diszkriminálni etnikai hovatartozása miatt
A miniszterelnök a rasszizmus ellen állt ki a Roma Holokauszt emléknapján a közösségi oldalán.