Na hlavný obsah

Podcastok

    Tovább

    Erdélyi kastély, kassai forgatókönyv
    Nappali Audio

    Erdélyi kastély, kassai forgatókönyv

    Radványi Gézáról kérdeztük Muszatics Péter filmtörténészt

    Hétfőtől féláron utazhatunk a pozsonyi tömegközlekedésben
    Régió

    Hétfőtől féláron utazhatunk a pozsonyi tömegközlekedésben

    Hétfőtől ötven százalékkal csökken a menetjegyek ára a Pozsonyi Kerületi Integrált Közlekedési Rendszerben. A kedvezmény november 12-ig érvényes, és az egyszeri, valamint a napijegyekre is vonatkozik.

    Bíróság elé állhat Hágában a volt Fülöp-szigeteki elnök
    Külföld

    Bíróság elé állhat Hágában a volt Fülöp-szigeteki elnök

    A szakértői vizsgálat szerint Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnök alkalmas arra, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság előtt feleljen az emberiesség elleni bűncselekmények vádjára. A szakértők megállapították, hogy a 81 éves politikus képes megérteni a vádiratot és követni a tárgyalást.

    Több mint hetvenezren tüntettek Franciaországban
    Külföld

    Több mint hetvenezren tüntettek Franciaországban

    Több mint hetvenezer ember tüntetett csütörtökön Franciaországban jobb oktatási körülményeket követelve és a rendőri erőszak ellen tiltakozva. A belügyminisztérium szerint több mint ötszáz embert vettek őrizetbe.

    Trump kizárta az Irán elleni amerikai támadásokat a választásokig
    Külföld

    Trump kizárta az Irán elleni amerikai támadásokat a választásokig

    Donald Trump amerikai elnök kizárta, hogy az Egyesült Államok november 3-a, a kongresszusi választások előtt újabb támadást indítson Irán ellen. A Truth Social közösségi oldalon azt írta, hogy Washington és Teherán között eredményes tárgyalások zajlanak. Az iráni kikötők blokádja ugyanakkor továbbra is érvényben marad.

    A költségvetésről vitáztak a parlamentben
    Otthon

    A költségvetésről vitáztak a parlamentben

    A 2027 és 2029 közötti időszakra szóló államháztartási költségvetésről vitáztak csütörtökön a szlovák parlament képviselői. A tervezet szerint a közszféra jövő évi bevételei meghaladják a 63 milliárd eurót, kiadásai pedig megközelítik a 71 milliárdot. A költségvetési hiány így 7 milliárd 443 millió euró lehet, ami a GDP 4,94 százaléka.

    Kemény Dénes: Gergely Pista járt a legjobban azzal, hogy a magyar válogatott kapusa lett
    Nappali Audio

    Kemény Dénes: Gergely Pista járt a legjobban azzal, hogy a magyar válogatott kapusa lett

    Kemény Dénes vízilabda sikeredzőt kérdeztük

    Folytatódnak a francia diáktüntetések, a kormány védi a rendőrség fellépését
    Külföld

    Folytatódnak a francia diáktüntetések, a kormány védi a rendőrség fellépését

    Franciaországban csütörtökön is folytatódtak a középiskolások tüntetései, miközben a kormány továbbra is kiáll a rendőrség fellépése mellett.

    Feltárta az első összeférhetetlenségeket a környezetvédelmi tárca belső auditje
    Otthon

    Feltárta az első összeférhetetlenségeket a környezetvédelmi tárca belső auditje

    A környezetvédelmi minisztérium belső ellenőrzése szerint 2026-ban két, a korábbi miniszter, Tomáš Taraba közvetlen környezetében dolgozó alkalmazott fejenként több mint 100 ezer euró prémiumot kapott az első kilenc hónapban.

    28 millió eurót fordít a kormány a marginalizált roma közösségeket segítő fejlesztési csapatok folytatására
    Otthon

    28 millió eurót fordít a kormány a marginalizált roma közösségeket segítő fejlesztési csapatok folytatására

    Több mint 28 millió eurót különítettek el uniós forrásból a marginalizált roma közösségeket is érintő településeken működő fejlesztési csapatok munkájának folytatására - tájékoztatott a kormányhivatal.