Podcastok
-
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról
-
Heringes William: Nagyszerű feladat agresszív ólomszúnyogot alakítani a színpadon
A pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatójával beszélgettünk
-
„Mi vagyunk az új Afium” – két friss fogaskerék a gépezetben
A Bősről indult együttes új felállása november 7-én a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban mutatkozik be a közönségnek. November 14-én a budapesti Barba Negrában lép fel a harmincéves Rómeó Vérzik jubileumi koncertjén.
Tovább
Čaputová: Emlékezzünk a háború örökségére, hogy a gyűlölködő ideológiák ölni tudnak
Az államfő a pozsonyi Rázus rakparton lévő ismeretlen katona sírjánál emlékezett meg a második világháború áldozatairól.
Elhalasztották a tárgyalást a Trump által birtokolt titkos dokumentumok ügyében
Az eljárás a novemberi elnökválasztás után kezdődhet meg.
Meghalt Kim Kinam volt észak-koreai propagandavezető
94 éves korában elhunyt Kim Kinam, Észak-Korea propagandaosztályának hosszú időn át hivatalban lévő vezetője, aki az uralkodó dinasztia mindhárom generációját szolgálta.
A fogyatékossággal élő választópolgárokat egy másik személy segítheti a szavazás során
Egy speciális helység lesz kiallakítva a választóhelységekben a segítővel érkező állampolgároknak.
Svájci egyetemekre is eljutottak a palesztinpárti tüntetések
A Lausanne-i Egyetem diákjai elfoglalták az egyetem egyik előadótermét.
Az USA felfüggesztette az Izraelnek szánt bombaszállítmányokat
A katonai támogatás felfüggesztéséről szóló határozat nem végleges - mondta Joe Biden amerikai elnök.
Stormy Daniels pornószínésznő vallomást tett a Trump elleni perben
A vád szerint a republikánus elnökjelölt megvesztegette a 2016-os elnökválasztás előtt a színésznőt akivel többször létesített korábban szexuális kapcsolatot.
Beiktatták Vlagyimir Putyint
Ötödik ciklusát kezdi meg az orosz elnök.
A fasizmus felett aratott győzelem napján Szlovákia a második világháború végére és áldozataira emlékezik
79 éve lett vége a második világháborúnak Európában.
Pénteken vitatják meg a Martina Šimkovičová leváltására irányuló indítványt
A bizalmatlansági indítványt az SaS és a PS képviselői nyújtották be.