Titulka

Újabb mérföldkő – a Phoenix RT bejutott A Dal 2024 elődöntőjébe
Győrög Márton szerint a Félszavak című versenyszámuknak jól fog állni a világzenei köntös.

Érdekeltek vagyunk az önkormányzatokkal folytatott társadalmi párbeszéd fejlesztésében, nyilatkozta a kormányfő
A kormány szeretné fejleszteni a szociális párbeszédet az önkormányzatok képviselőivel, amely az elmúlt években hiányzott.

A szürke összes árnyalata, véli a kampányról a marketingszakértő
A jelenleg hivatalban lévő köztársasági elnök, Zuzana Čaputová mandátuma a nyáron lejár, így 2024-ben Szlovákia ismét államfőt választ.

Orbán Viktor szerint Donald Trump megválasztása esetén nem nyújtana anyagi támogatást Ukrajna számára
Amennyiben Donald Trumpoz újra elnök választják, nem nyújtana további anyagi támogatást Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök Donald Trumppal való amerikai találkozója után.

A New York Times szerint nyárra 12 ukrán pilótát képeznek ki az F-16-os vadászgépek kezelésére
Összesen 45 gépet ígértek Ukrajnának, viszont a 10 hónapos kiképzésen átesett pilóták létszáma egyelőre egyetlen századhoz sem elegendő.

Egyre mélyül a nemek közötti ideológiai szakadék
Különböző társadalmi és politikai kérdések világszerte egyre nagyobb véleménykülönbségeket generálnak a nők és a férfiak között.

Orbán Viktor beszállt az amerikai elnökválasztási kampányba
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a napokban egy találkozón vett részt Donald Trump volt amerikai elnökkel, aki vélhetőleg a novemberi elnökválasztás republikánus jelöltje is lesz.

A Progresszív Szlovákia beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz a SIS irányításával kapcsolatban
A Progresszív Szlovákia ellenzéki párt képviselői bedvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz a Szlovák Információs Szolgálat vezetésének megváltoztatásával kapcsolatban.

Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
A szlovák kormány az utóbbi időben egyre inkább a fokozódó nemzetközi elszigetelődéssel kénytelen szembesülni. Robert Fico megtalálta a módját, hogy a több bűnvádi eljárás alá vont egykori főrendőr, Tibor Gašpar parlamenti képviselő fia lehessen a Szlovák Titkosszolgálat vezetője. Egy újabb ismert szlovákiai magyar lesz egy szlovák part Európai parlamenti választasi listájának vezetője.

A nők nagy része vallja, hogy jár szűrővizsgálatokra, a számok azonban mást mutatnak
Még mindig relatíve kevés nő jár nőgyógyászati szűrővizsgálatokra - derült ki az egészségbiztosítók statisztikáiból.