Titulka

Gašpar visszautasítja, hogy a jogkörei megszerzésénél megkerülte az államfőt
Pavol Gašpar, a Szlovák Információs Szolgálat igazgatóhelyettese visszautasítja, hogy az igazgatói jogkörök megszerzésénél megkerülte Zuzana Čaputová államfőt.

Čaputová: Ha sérül a jogállamiság, az EU feltételekhez köthetné a támogatásokat
Zuzana Čaputová köztársasági elnök úgy véli, Robert Fico miniszterelnök a „demokrácia határait” feszegeti azzal, hogy megpróbálja módosítani a Büntető törvénykönyvet, támadja az Alkotmánybíróságot, és nyomást gyakorol a sajtóra és a civil szervezetekre.

Francia kormányszerveket ért kibertámadás
Több francia kormányszervet is szokatlanul intenív kibertámadás ért hétfőn. Az akciót oroszbarát hackerek vállaltak magukra.

Évi csaknem 340 euró az átlagos szülői nyugdíj
Idén júniusban egy összegben fizetik ki a szülői nyugdíjat, több mint 900 ezer jogosult személynek.

Fico számára ritka értékesek a szlovák-cseh kapcsolatok
Robert Fico kormányfő számára ritka értékesek a szlovák-cseh kapcsolatok, és semmi értelme azokat olyan dolgokkal terhelni, amelyek gyakran nem is érintik a szlovákok és a csehek egymás mellett élését.

A német állami vasút beperelte a szakszervezetet
Hétfő éjjeltől várhatóan ismét áll a németországi vasúti közlekedés a mozdonyvezetők újabb figyelmeztető sztrájkja miatt.

Magyarországra látogatott Peter Pellegrini, a parlament elnöke
Hivatalos látogatásra érkezett Budapestre Peter Pellegrini, a parlament elnöke. Pellegrini megbeszélést folytatott Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével.

Hárman meghaltak, négyen pedig eltűntek a dél-franciaországi áradások miatt
Legalább három halálos áldozatot követeltek az elmúlt napok heves esőzései miatt kialakult áradások Dél-Franciaországban, ahol egy autó utasait akkor sodorta el a víz, amikor megpróbáltak átkelni egy megáradt folyó fölötti hídon.

Államfőválasztás: Ki nevet a végén?
Fiala-Butora Jánossal és Hangácsi Istvánnal az eddigi és a várható történésekről.

Majerský üdvözli a Btk. módosításának közzétételét
Milan Majerský parlamenti képviselő, az ellenzéki KDH mozgalom elnöke üdvözli a Büntető törvénykönyv módosításának közzétételét és az Alkotmánybíróság határozatának megjelentetését a Törvénytárban – tájékoztatott Lenka Halamová, a mozgalom szóvivője.