Titulka

Az emberek fele azt mondja, nem érzi az uniós támogatások közvetlen hasznát
A megkérdezettek 48%-a azt mondja, a mindennapi életben nem érzékeli közvetlenül az európai uniótól kapott támogatások és az abból megvalósított projektek hasznát.

A hétvégi EP-választásokon átalakult a magyarországi pártszerkezet
A Fidesz veszített két EP-képviselői helyet Brüsszelben, Magyar Péter pártja pedig a legnagyobb ellenzéki erővé lépett elő.

Elmaradt a várt szélsőjobboldali fordulat az EP választáson, de azért jócskán előretörtek
Elmaradt a várt szélsőjobboldali fordulat a hétvégi Európai Parlamenti választásokon bár sikerült előtörniük, azonban továbbra is a kereszténydemokraták frakciója az Európai Néppárt lesz a legerosebb tömörülés az EP-ben.

Afium – metálelemekkel fűszerezett ütős rockzene Bősről
„Elegem van már mindenből, az összes tolvaj miniszterből, ahol farkasokból lesz a bárány, és a tisztesség az hátrány” – hallható az Eseményhorizont című CD egyik erős szövegű, Elegem van című dalában.

Fiala: Oroszországnak is köze lehetett a prágai gyújtogatási kísérlethez
„Oroszországnak is köze lehetett a prágai gyújtogatási kísérlethez, amelynek kapcsán a múlt hét végén őrizetbe vettek egy külföldi állampolgárt” – közölte hétfőn Petr Fiala cseh kormányfő.

Támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Biden-féle gázai tűzszünetet
A tűzszünet feltételei között szerepel a fogva tartott túszok szabadon engedése.

Antony Blinken: a Közel-Kelet országai gyakoroljanak nyomást a Hamászra a tűszszüneti javaslat elfogadásáért
Az amerikai külügyminiszter a Közel-Keleten tárgyal Joe Biden által beterjesztett tűzszüneti tervről.

Feszült hangulatban jön a berlini Ukrajna-konferencia
Ukrajna Helyreállítási Ügynökségének elnöke, Mustafa Nayyem elnöke bejelentette a lemondását.

KDH: Bebizonyítottuk, hogy teljes értékű párt vagyunk
A kereszténydemokraták egy képviselőt küldennek Brüsszelbe.

Megkezdte munkáját az Ukrajnát érintő dezinformáció elleni szervezet
A lengyel és amerikai kezdeményezéshez több ország, a NATO és az Európai Unió Külügyi Szolgálata is csatlakozott.