Titulka
Véget ér az amerikai kormányzati leállás
Donald Trump amerikai elnök aláírta az átmeneti költségvetési javaslatot, amivel véget ér a leghosszabb, több. mint hat hétig tartó kormányzati leállás az Egyesült Államok történetében.
Ursula von der Leyen szerint változtatni kell az uniós pénzek felhasználásán
Olyan uniós költségvetésre van szükség, amely biztosítja Európa cselekvőképességét egy gyorsan változó világban, továbbá gyorsabb és ambiciózusabb, egyszerűbb és rugalmasabb, illetve elég erős, hogy megalapozza Európa függetlenségét – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.
Korrupciós botrány miatt lemondott két ukrán miniszter
Az ukrán energetikai miniszter után az igazságügyi tárca vezetője is benyújtotta lemondását, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
A kormányfő jogi segítséget kínál a belügyminiszternek
Robert Fico kormányfő széleskörű jogi segítségnyújtást kínált fel Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszternek az ítélet kapcsán, melyet a bíróság a miniszter és a Čurilla-nyomozócsoport közötti perben hozott.
Megszünteti a katonai rádiót az izraeli védelmi miniszter
Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy az általa kinevezett bizottság véleménye alapján megszünteti a Galei Cáhál katonai rádiót.
Ismét teljes kapacitással működik Bazinnál a vasúti forgalom
A vasárnapi baleset után a Szlovák Vasúttársaságnak sikerült helyreállítania a pálya átjárhatóságát, így délutántól már nem kell vonatjáratokat törölni.
Kamerák rögzítik majd a mozdonyokban történteket és bevezetik a mozdonyvezetői kártyát
Elkezdődik az Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) rendszer felszerelése a vonatokba.
Leváltotta Katarína Roskoványit az igazságügyi minisztérium államtitkári posztjáról a kormány
Távozik az igazságügyi minisztérium államtitkári posztjáról Katarína Roskoványi - döntött ülésén a kormány.
A védelmi miniszter szerint botrányos hogy a rendőrség megszüntette a büntetőeljárást az Ukrajnának adományozott katonai felszerelés ügyében
Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter szerint botrányos, hogy a rendőrség megszüntette a büntetőeljárást az előző kormány ideje alatt Ukrajnának adományozott katonai felszerelés ügyében, azzal az indokkal, hogy nem szenvedett kárt az ország.
Nincs jobb annál, ha együtt nevetünk
Tabló a szenci alapiskola egykori tanítóiról