Titulka
Túl drága és nem célzott támogatást adott az állam a járvány alatt
Túl drága és nem célzott támogatást adott a vállalkozásoknak és a cégeknek az állam a járvány alatt - derül ki a Stratégiai Elemzések Intézetének (ISA) hatékonysági tanulmányából.
A Wagner-csoport elfoglalta az összes katonai állást Voronyezsben
Az orosz Wagner-csoport zsoldosai elfoglalták az összes katonai állást a Moszkvától 500 kilométerre délre fekvő Voronyezs városában - jelentette a Reuters az orosz biztonsági erők meg nem nevezett forrására hivatkozva.
Kiengedték a földművelési minisztérium és az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) őrizetbe vett alkalmazottait
A kihallgatásukat követen még csütörtökön este kiengedték a földművelési minisztérium és az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) őrizetbe vett alkalmazottait, hogy pénteken teljesíthessék munkaköri kötelességeiket.
Moszkvában megerősítették a biztonsági intézkedéseket, miután a Wagner-csoport az orosz katonai vezetés elleni harcra szólított fel
Moszkva polgármestere bejelentette, hogy terrorellenes intézkedéseket hoznak a főváros biztonságának megerősítésére, erre azután került sor, miután Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-magánhadsereg ellenállásra és de facto zendülésre bíztatta az orosz katonákat és tiszteket.
Londoni polgármester: szavazhassanak a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok a brit parlamenti választásokon
London polgármestere szerint a Nagy-Britanniában élő európai uniós állampolgároknak meg kell adni a jogot arra, hogy szavazhassanak a brit parlamenti választásokon.
Kétszáznál is több menekültet mentettek ki a Kanári-szigetek közelében
Legalább 227 menekültet mentettek ki az óceánból a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek partjainál. A parti őrség szerint a menekültek gumicsónakkal próbáltak a szárazföldre jutni.
Az EU betiltja a Twittert, ha nem tartja magát az európai szabályokhoz
Az Európai Unió felszólította a Twittert, hogy alkalmazzon több embert a tartalmak moderálására.
Növelte támogatottságát az ellenzéki ANO mozgalom Csehországban
Egy friss felmérés szerint Andrej Babiš által vezetett mozgalom a szavazatok közel 35 százalékéval nyert volna ha májusban tartották volna a parlamenti választást.
A Szövetség Országos Tanácsa pénteken jóváhagyta a párt választási listáját
Forró Krisztián a listavezető, Gyimesi György a 150. helyen indul.
Eloltották Csöllén a tüzet
Sikerült eloltaniuk a tűzoltóknak a csöllei raktárépületben június 22-én, csütörtökön reggel keletkezett tüzet.