Titulka
Luigi konyhája – Hűsítő italok forró nyári napokra
A szakértők szerint naponta közepes hőmérsékletnél és mérsékelt fizikai aktivitásnál egy felnőtt nőnek 2 liter, a férfiaknak 2,5 liter vizet kellene meginniuk, hogy a test megfelelően hidratált maradjon.
Anachoma. Remények gátja
Az érsekújvári Kompromisszum közéleti kezdeményezés egyik alapítója bemutatta a török-görög határon lévő migrációs válságról szóló dokumentumfilmjét.
Négy támadót öltek meg egy dagesztáni terrorellenes művelet során
Egy pap és egy rendőr életét vesztette életét a támadásban az előzetes információk alapján.
Netanjahu: véget érnek a Hamász elleni intenzív harcok, de a háború folytatódik
Az izraeli hadsereg több csapatot vezényelhet át Libanonba
Peter Pellegrini államfő üdvözölné, ha rendszeresen találkozna a három legfőbb közjogi méltóság, illetve a kormánypártok vezetői
Az államfő az ellenzéki pártok vezetőit is szívesen látná.
A belügyminiszter szerint a közvéleményt nem érdekli, mi történik az RTVS-ben
Milan Majerský, a KDH elnöke megerősítette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki pártok, ha nem vétózza meg az államfő az RTVS megszüntetéséről szóló törvényt.
Nem lesz jogosult a korkedvezményes nyugdíjra júliustól több száz ember
Jövedelemnek el kell érni a létminimum összegének legalább 1,6-szorosát.
Hollandia újabb Patriot légvédelmi rendszert szállít Ukrajnának
Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter bejelentette, hogy Ukrajna egy újabb Patriot rendszert kap tőlük és egy másik országtól, melynek nevét viszont nem árulta el.
Peter Pellegrini örülne, ha gyakrabban találkozna egymással a három legfőbb közjogi méltóság
A három legfőbb közjogi méltóság, illetve a kormánykoalíció pártjainak elnökei rendszeresen találkozhatnának, hogy közös nevezőre jussanak a Szlovákia számára kulcsfontosságú kérdésekben – véli Peter Pellegrini köztársasági elnök.
Blanár: Támogatjuk az EU tagbővítését
A Nyugat-Balkán Barátai informális csoportosulás külügyminiszterei pénteken megvitatták a nyugat-balkáni országok Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatának további támogatási lehetőségeit.