Titulka
Szerbia egyre közelebb az uniós tagsághoz
Szerbia az egyike azon országoknak, amelyek a legközelebb állnak ahhoz, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjaivá váljanak – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke pénteken Belgrádban.
Magánaudiencián fogadta tegnap Ferenc pápa Roberta Metsolát
Az Európai Parlament elnöke a pápa vezető szerepét méltatta a megbékélés és a béke előmozdításában.
Šaško kész tovább tárgyalni az orvosokkal
Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszter nem zárta ki, hogy október végén valóban tömeges felmondást nyújtanak be az orvosok, de kész tovább tárgyalni velük.
Belefutott az ellenzék bírálataiba Danko dícsérete
Andrej Danko, a nemzetiek frakcióvezetője, a parlament alelnöke dicsérte az SNS minisztereinek munkáját, Robert Fico (Smer-SD) kormányának első évét.
Boris Susko igazságügyi miniszter leváltásáról tárgyalt pénteken a parlament
A parlament pénteki ülésének fő tárgya Boris Susko igazságügyi miniszter leváltásának megvitatása volt, amit a korábbi tárcavezető, Mária Kolíková nyújtott be.
A miniszterelnök úgy véli, eredményeket tudnak felmutatni egy év kormányzás után
Eredményeket tudunk felmutatni egy év kormányzás után – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján.
Zelenszkij állítólag nem volt hajlandó fogadni az ENSZ vezetőjét annak oroszországi látogatása miatt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítólag azért utasította el António Guterres ENSZ-főtitkár ukrajnai fogadását, mert az oroszországi BRICS-csúcstalálkozón vett részt.
Nem túlélni kell, hanem élni
Az társadalom összeomlását lehet csendben szemlélni vagy inkább a probléma megoldására „pazarolhatjuk” a meglevő időnket.
A libanoni miniszter szerint háborús bűncselekmény, hogy Izrael megölt három újságírót
Ziyad Makari libanoni tájékoztatási miniszter Izraelt vádolta az ország délkeleti részén újságírók ellen elkövetett célzott támadással, amelyben hárman életüket vesztették.
Rendőrökre támadt egy 15 éves fiú Boszniában
Terrorcselekményként kezelik a boszniai rendőrök elleni késes támadást, amelyet egy 15 éves fiú követett el csütörtök este az északnyugat-boszniai Bosanska Krupa egyik rendőrállomásán - közölte pénteken Adnan Beganovic, az érintett kanton rendőrségi szóvivője.