Titulka

Akadálymentesített házakat építtet a megye az ekecsi szociális otthon területén
Befejezés előtt állnak az Ekecs (Okoč) község szociális otthonának területén épülő új, energiatakarékos és akadálymentesített családi házak.

Jókai Színház „hetvenkedő”
Milyen volt a komáromi Jókai Színház „hetvenkedő”, azaz jubileumi, hetvenedik évada a színház háttérmunkásainak szemszögéből? Leczkési Dóra súgó, Nagy László ügyelő és Balaskó Edit rendezői asszisztens voltak vendégeink.

Legalább 36-an rekedtek egy mianmari bányában
Mianmarban legalább 36-an rekedtek egy jádebányában az ottani földcsuszamlásokat követően, a mentési munkálatokat végzők szerint pedig valószínűleg már életüket vesztették.

Választás 2023: Egészségkárosult személynek lehet segíteni a szavazásnál
A törvény szerint az a választópolgár, akik egészségi okokból nem tudja maga kitölteni a szavazólapot, vagy nem tud írni-olvasni, segítséget kaphat a szavazólap kitöltésénél.

A szlovák EP képviselők elutasították Szijjártó szlovákiai rendőrséggel kapcsolatos megjegyzéseit
Nyolc szlovák európa parlamenti képviselő közös nyilatkozatban utasította el Szijjártó Péter magyar külgazdasági - és külügyminiszter Szlovákia rendőrségével kapcsolatos hétvégi megjegyzéseit.

Tizenkét év börtönre ítélték az ukrán titkosszolgálat egykori tábornokát
Hazaárulás vádjával 12 év börtünbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték az Ukrán Biztonsági Szolgálat egykori tábornokát Valerij Sajtanovot, mert Oroszországgal együttműködve terrortámadás végrehajtását tervezte Ukrajna területén.

Csütörtökön lemond a teljes lett kormány
Krijanis Karins lett miniszterelnök a teljes lett kormánnyal együtt lemond tisztségéről augusztus 17-én, csütörtökön, miután a koalíciós pártok múlt héten elutasították a kabinet általa javasolt átalakítását.

Hamran: Hagyják ki a rendőrséget a kampányból
Hamran István országos rendőrfőkapitány arra kéri a politikai pártokat, hogy ne vonják be a rendőrséget választási kampányukba.

Szolidaritásra szólított fel a szlovén kormányfő és az államfő
Az árvízkárosultak megsegítségre és szolidaritásra szólította fel hétfőn az állampolgárokat Robert Golob szlovén kormányfő és Natasa Pirc Musar államfő - jelentette a szlovén közszolgálati televízió.

Finn illetékesek: Szinte őrizetlenül hagyja Finnországgal közös határát Oroszország
A finn diplomácia vezetője szerint Oroszország szinte őrizetlenül hagyja Finnországgal közös határát.