Na hlavný obsah

Titulka

Egyesült Királyság: Benyújtotta lemondását a védelmi miniszter
Külföld

Egyesült Királyság: Benyújtotta lemondását a védelmi miniszter

Ben Wallace, brit védelmi miniszter benyújtotta lemondását. Az új brit védelmi minisztert még csütörtökön bejelentheti Rishi Sunak miniszterelnök a BBC értesülései szerint.

Olaszország: Öt vasúti munkás vesztette életét egy vonatbalesetben
Külföld

Olaszország: Öt vasúti munkás vesztette életét egy vonatbalesetben

Öt vágánykarbantartást végző pályamunkást gázolt halálra egy vonat csütörtökre virradó éjjel Milánó és Torinó között, két társuk megsérült a balesetben, számoltak be erről hírügynökségek.

A tanulókat sem kíméli a stressz a szakértő szerint
Otthon

A tanulókat sem kíméli a stressz a szakértő szerint

Az iskolások is stressznek vannak kitéve és szoronghatnak, hívta fel erre a figyelmet Jana Hamade, az országos tiszti főorvos helyettese.

Čaputová: A választások után is együtt kell élnünk
Otthon

Čaputová: A választások után is együtt kell élnünk

Zuzana Čaputová államfő azt kívánja, hogy legyen a parlamenti választások előtti utolsó hónap politikai verseny, ne pedig politikai háború.

A némán hagyott diplomáciai botrány, amelyben fasiszták az ´56-os forradalmárok
Külföld Audio

A némán hagyott diplomáciai botrány, amelyben fasiszták az ´56-os forradalmárok

Vladimír Putyin megrendelésére készülő új orosz állami tankönyvek fasisztának tartják az 1956-os magyar forradalmárokat.

önkormányzati választások
Otthon Audio

A még bizonytalan választók kezében lehet az ország sorsa

A szeptember harmincadikán biztosan urnához járulók egy harmada nem tudja még, hogy melyik pártra fogja leadni szavazatát.

A volt külügyminiszter elindul az elnökválasztáson
Otthon Audio

A volt külügyminiszter elindul az elnökválasztáson

Ivan Korčok jelöltetésével a szlovákiai magyarok egy részének lehetnek gondjai.

Tilos horgászni a lukanényei víztározóban
Régió

Tilos horgászni a lukanényei víztározóban

A Szlovák Horgászszövetség nagykürtösi szervezete közölte, tilos horgászni a lukanényei víztározóban.

30 embert kezelnek sárgasággal az eperjesi kórházban
Régió

30 embert kezelnek sárgasággal az eperjesi kórházban

Az eperjesi egyetemi kórházban 30 beteget kezelnek hepatitis A-val, vagyis sárgasággal, közölte szerdán a kórház igazgatója, Ľubomír Šarník.

Frissítve A johannesburgi tűz már 73 áldozatot követelt
Külföld

A johannesburgi tűz már 73 áldozatot követelt

A dél-afrikai Johannesburg városában ma egy ötemeletes épületben keletkezett tűz halálos áldozatainak száma 73-ra emelkedett. További 53 ember szenvedett könnyebb sérüléseket a füst belélegzése következtében. Legkevesebb hét gyermek van a halottak között, a legfiatalabb még nem volt kétéves. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet.

Legolvasottabb a kategóriában