Otthon

Távozik a Szövetségből a Híd
A Híd 45 tagú döntéshozó szerve kedden megszavazta azt a határozatot, aminek alapján kilépnek a Szövetségből.

18 évre csökken a rendőri állományba vétel korhatára
Tizennyolc évre csökken a rendőri állományba vétel korhatára – ez következik a rendőrség, a Szlovák Információs Szolgálat, Az Igazságügyi Rendészet és Büntetés-végrehajtási Alkalmazotti Kar és a vasúti rendőrség tagjainak közszolgálati jogviszonyáról szóló törvény módosításából – döntött a parlament.

Heti három órában lesz kötelező tantárgy a testnevelés az általános iskolákban
Az általános iskolákban heti 3, a középiskolákban heti 2 órában lesz kötelező tantárgy a testnevelés - döntött a törvényhozás.

Heger szerint a PS, a KDH és a Demokraták koalíciója a béke kormánya lenne
Eduard Heger, a parlamenten kívüli Demokrati elnöke, volt miniszterelnök el tudja képzelni, hogy a választások után pártja koalíciót kössön a KDH-val és a PS-szel. Heger szerint egy ilyen összetételű kabinet konstruktív alternatíva, a béke kormánya lenne.

A lőszerarzenál állapotáról kér tájékoztatást a védelmi minisztertől a Smer-SD
Találkozót kér Martin Sklenár védelmi minisztertől az ellenzéki Smer-SD. A Robert Fico vezette párt szeretné, ha a miniszter felvilágosítást adna a lőszerek állapotáról, illetve az Ukrajnának történő fegyverátadás módjáról. Továbbá szeretné elérni, hogy a szakértői kormány javaslatot nyújtson be az élelmiszerár-emeléssel kapcsolatos javaslatok gyorsított eljárásban történő megtárgyalására, hogy azokat a plénum még a héten megvitathassa.

Részvéttáviratot küldött a magyar államfőnek Zuzana Čaputová
Zuzana Čaputová szlovák államfő részvéttáviratot küldött Novák Katalin magyar államfőnek a magyarországi utasokat szállító autóbusz tegnapi tragikus balesetét követően.

Kiket tisztelhetünk az Ódor-kormány miniszterei között?
Zuzana Čaputová hétfőn beiktatta a szakértői kormány tagjait, akik próbálják egyenesbe hozni a belpolitikai válságok sora közben kisiklott kormányzást.

Mózes Szabolcs: Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy elkerüljük a Szövetség szétesését
A párt alelnöke nem tartja célravezetőnek, hogy a nyilvánosság előtt zajlik a lista összeállításával kapcsolatos adok-kapok.

Már a kórházakban és az orvosi rendelőkben sem kötelező a reszpirátor
Hétfőtől már nem kötelező reszpirátort viselni az egészségügyi és a szociális intézményekben, az orvosi rendelőkben és a gyógyszertárakban sem.

Parlament: Folytatódik az adómentességről szóló vita
A parlamenti képviselők a jelenlegi ülésszak 9. ülésnapján folytatják az anyák és fiatalok jövedelmének adómentességéről szóló javaslat lezáratlan vitáját.