Otthon
Blanár: Szlovákia kész támogatni az ukrajnai békefolyamatot
Szlovákia kész támogatni az ukrajnai békefolyamatot azzal, hogy szükség esetén a békecsúcs előkészítő megbeszélések egy részének házigazdája lesz.
Kilenc hónap alatt 1165-en távoztak a rendőrségtől, 599 embert vettek fel
2024 első kilenc hónapjában 1165-en távoztak a rendőrségtől, 599 embert vettek fel – tájékoztatott a belügyminisztérium az infotörvény alapján.
Elnapolta a bíróság Peter Kažimír jegybankelnök tárgyalását
November 29-re és december 9-re napolta el a Speciális Büntetőbíróság Peter Kažimír, a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) elnöke, volt pénzügyminiszter tárgyalását.
PS: Az összes kormány elhanyagolta a nógrádi régiót az elmúlt évtizedekben
Az összes kormány elhanyagolta a nógrádi régiót az elmúlt évtizedekben, az eredmény pedig a fiatalok elvándorlása és a romló gazdasági helyzet – jelentette ki az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) parlamenti frakciójának kihelyezett ülése után Michal Šimečka pártelnök Losoncon.
Tűz volt csütörtökön a kassai vasműben
Tűz volt csütörtökön a kassai vasműben, előzetesen 180 ezer euróra becsülik a keletkezett károkat – tájékoztatta a TASR-t Jozef Bálint, a Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat szóvivője. A tűz az acélöntőben keletkezett.
Árszabályozási Hivatal: Fix és változó része lesz a vízdíjnak
Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) víz- és csatornadíj-elszámolásban tervezett változtatásai az átlagos fogyasztó számára azt jelentik, hogy a díjnak fix és változó része is lesz – reagált az SaS bírálataira a hivatal.
Zuzana Dolinková nem lesz parlamenti képviselő
Zuzana Dolinková (Hlas-SD) volt egészségügyi miniszter nem él a parlamenti választáson szerzett mandátumával és nem lesz képviselő – erősítette meg a TASR-nek Matúš Šutaj Eštok.
Feltétel nélküli szabadságvesztést javasolt az ügyész Peter Kažimír ügyében
Feltétel nélküli fogházbüntetés kiszabását javasolta az ügyész Peter Kažimír volt pénzügyminiszter a Nemzeti Bank jelenlegi elnökének vesztegetési ügyében, aki ma ismét megjelent a bazini Speciális Büntetőbíróság előtt.
Robert Fico és Andrej Danko ismét beleszálltak az újságírókba
A miniszterelnöknek és az SNS vezetőjének nem tetszik az ahogyan egyes lapok tájékoztatnak a kormány munkájáról.
Idén is közzétették a leggazdagabb szlovákok listáját
A Forbes listája alapján öt olyan szlovák állampolgár van, akinek az összvagyona meghaladja az egymilliárd eurót.