Na hlavný obsah

Otthon

Az egység napjának alkalmából az ukrán zászló színeiben pompázott a Grassalkovich-palota
Otthon

Az egység napjának alkalmából az ukrán zászló színeiben pompázott a Grassalkovich-palota

Szlovákia ezzel a gesztussal fejezi ki a támogatást és szolidaritást a szomszédos országukkal szemben.

Egyre több a fertőzött a kassai iskolákban
Otthon

Egyre több a fertőzött a kassai iskolákban

34 iskolában 27-ben van jelen a koronavírus-fertőzés az alkalmazottak és diákok körében.

Tetőzik az omikron hullám Szlovákiában
Otthon

Tetőzik az omikron hullám Szlovákiában

A stabilizálódás első jelei látszanak ugyan, de továbbra is súlyos a járványhelyzet, közel 300 fertőzött kerül naponta kórházba.

A Szövetség arra kéti a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az állampolgárságról szóló törvény módosítását
Otthon

A Szövetség arra kéti a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az állampolgárságról szóló törvény módosítását

A párt elnöke az alkotmányra hivatkozik, amely kimondja azt, hogy nem lehet senkit sem megfosztani az állampolgárságától.

A következő két évben nem emelkedik a lakossági villamos energia ára
Otthon

A következő két évben nem emelkedik a lakossági villamos energia ára

A kormány megállapodott a Szlovák Elektromos Művekkel, hogy a magas infláció ellenére sem fognak többet fizetni az emberek az áramért.

Háromszázalékos valorizációt szorgalmaz a nyugdíjasok egységszervezete
Otthon

Háromszázalékos valorizációt szorgalmaz a nyugdíjasok egységszervezete

Egyre több idős embert fenyeget a szegénység a rohamos tempóban növekvő inflációnak köszönhetően.

Tönkreteszi a méhészeket az állatvédelemről szóló törvény készülő módosítása
Otthon Audio

Tönkreteszi a méhészeket az állatvédelemről szóló törvény készülő módosítása

Ellehetetleníti a méhészetet Szlovákiában az állatvédelemről szóló törvény készülő módosítása, figyelmeztet a méhészek egy csoportja.

Csütörtökre változékony időjárásra van kilátás
Otthon

Csütörtökre változékony időjárásra van kilátás

A déli országrészben akár 16 fokot is mutathat a hőmérő higanyszála csütörtökön napközben.

1000 eurós anyagi hozzájárulást igényelhetnek a Covid-19-ben meghalt személyek hozzátartozói
Otthon

1000 eurós anyagi hozzájárulást igényelhetnek a Covid-19-ben meghalt személyek hozzátartozói

A szállítási költségek megtérítését kérhetik azok akiknek a hozzátartozójuk a lakóhelyüktől messzebb eső kórházban hunyt el.

Továbbra sem szabadulhat az extrémizmussal gyanúsított Marián Magát
Otthon

Továbbra sem szabadulhat az extrémizmussal gyanúsított Marián Magát

37 bűncselekmény elkövetésével gyanusított Magátnál a bíró szerint fennáll az újbóli bűnelkövetés veszélye.

Legolvasottabb a kategóriában