Otthon
33 évvel ezelőtt fogadták el a Szlovák Köztársaság Alkotmányát
Négy hónappal az önálló Szlovák Köztársaság létrejötte előtt, 1992. szeptember 1-jén hagyta jóvá a Szlovák Nemzeti Tanács az Alkotmányt.
Óriási pedagógushiány és nagy változások árnyékában indul az idei tanév
Néhány óra múlva minden iskolában becsengetnek, és kezdetét veszi a 2025-2026-os tanév.
30 év után a bíróság elé kerülhet ifj. Michal Kováč elrablásának ügye, de a Szlovák Tudományos Akadémia vakcinaelemzése is
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel.
Bizonytalanság és aggodalom övezi az egyházi iskolák jövőjét
A Szlovák Püspökkari Konferencia elnöke Bernard Bober az iskolaév kezdete előtt tartott beszédében aggodalmát fejezte ki az egyházi iskolák finanszírozásának Tomáš Drucker oktatási miniszter által javasolt reformja miatt.
Az országban több, mint 3500 elsős kezd magyar alapiskolában
Az alap és középiskolák kapui két hónapos nyári szünet után ma (hétfőn) újra megnyílnak.
Nem lesz adóemelés a konszolidáció részeként – mondta a földművelésügyi miniszter
Az előkészítés alatt álló kormányzati konszolidációs csomagnak nem képezi részét adóemelés - mondta Richard Takáč földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (Smer-SD) a TA3 hírtelevízióban az ellenzéki PS képviselőjével, Tamara Stohlovával folytatott vitájában.
A minisztériumok nem zárják ki, hogy a megyék több beleszólást kapjanak a kamionos forgalom ellenőrzésébe
A közlekedési és a belügyminisztérium nem zárja ki, hogy nagyobb jogköröket kapjanak a megyék a kamionok mérésében és ellenőrzésében.
Közúti balesetben volt érintett a SIS igazgatója
A Nyitrai Kerületi Rendőrség ma délelőtt közúti balesetet dokumentált Nyitrán a Dobšinského utcában. A TV Joj infomációi szerint a balesetben érintett volt Pavol Gašpar, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatója is.
Újabb hepatitisz-A gócpont a Rozsnyói járásban
Új hepatitisz-A gócpontot észleltek a Rozsnyói járásban, a fertőzés Krasznahorkaváralja településen jelentkezett augusztus végén.
Az iskolák fele az új tanterv szerint kezdi meg a 2025/26-os tanévet
Az új tanévben a szlovákiai alapiskolák közel fele az új tanterv szerint kezdi meg a munkát – közölte Tomáš Drucker oktatási miniszter (Hlas-SD). A reform célja, hogy a gyerekek ne csupán lexikális tudást szerezzenek, hanem fejlődjenek kritikus gondolkodásban, problémamegoldásban és együttműködésben is.