Kultúra | Tudomány
Forradalmak utózöngéi
Az arab tavasz utóhatásairól, és 1989-es emlékeiről beszélgettünk a neves iszlamológussal, és vallástörténésszel Kovács Attilával.
MTA 200 Pozsonyban, ahol minden elkezdődött
A pozsonyi országgyűlés egykori épületében találkoztak a magyar és szlovák tudományos élet képviselői, hogy közösen emlékezzenek meg a Magyar Tudós Társaság alapításához vezető gesztusról.
55 éves korában elhunyt Kálloy Molnár Péter magyar színművész
Ötvenöt éves korában meghalt Kálloy Molnár Péter színművész, rendező, író és zenész . A család MTI-hez eljuttatott közleménye szerint halálát rövid lefolyású betegség okozta.
Mindennapi tévhiteink a mesterséges intelligenciáról
Korántsem előre eldöntött tény, hogy végül milyen szerepet fog betölteni az életünkben a mesterséges intelligencia.
A nyelvi humor az anyanyelvápolás fontos eszköze
Nyíri Pétert, A Magyar Nyelv Múzeuma igazgatóját kérdeztük.
Múltunk cirilábécés vargabetűi
Magyar kérdés és nemzetállam építés az emigrációban, hiánypótló tanulmány a csehszlovák kommunista párt magyar kisebbséggel szembeni politikájáról.
A szabad internet végét jelentheti a gigacégek technológiai centralizációja?
A minap technikai problémák miatt akadozott a Cloudflare biztonsági szolgáltatása, ez pedig globális szolgáltatás kiesést okozott, weboldalak, portálok és közösségi oldalak esetében.
Tizennyolcadik alkalommal osztották ki a Fehér Holló díjat
Tizennyolcadik alkalommal osztották ki tegnap a Fehér Holló díjat, az elismerés a demokratikus értékek védelméért jár.
„Az igazi ünnepeket nem lehet eltörölni“
Németh Ilona három nyelven jelentette meg A jövő kertjei című kötetét.
Az olvasóval meghal a demokrácia is
Az elmélyült olvasás visszaszorulása gyengíti a kritikai gondolkodást és a demokráciát.