Külföld
Az olasz miniszterelnök egy barátját is megölte a római lövöldöző
A lövöldözés egy római társasház kávéházi lakógyűlésén történt még vasárnap.
Zeman: Csehországnak folytatnia kell Ukrajna megsegítését
A cseh államfő kijelentette: a biztonsági érdekeket ebben az esetben a gazdasági érdekek elé kell helyezni.
Vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt
Belga ügyészségi forrásokra szerint, vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat.
Az éjszakai orosz dróntámadás után szinte teljesen áram nélkül maradt Odessza
Odessza fekete-tengeri ukrán kikötőváros szinte teljesen áram nélkül maradt az éjszakai orosz dróntámadás után – jelentették szombaton az ukrán hatóságok.
Zuzana Čaputová vatikáni látogatásán a Vár úti lövöldözésről is beszélt a pápával
Zuzana Čaputová szerint Ferenc pápa együttérzését fejezett ki, és elutasította a bármely csoporttal szembeni gyűlöletet.
A drezdai rendőrség kiszabadította a túszokat abban a bevásárlóközpontban, ahol egy fegyveres férfi ejtette őket túszul
A Bild arról tudósít, hogy az elkövetőt, aki megsérült a művelet során, elfogták.
Az Egyesült Államok újabb 275 millió dollár értékű katonai segítséget nyújt Ukrajnának
Az Egyesült Államok újabb 275 millió dollár értékű katonai segítséget nyújt Ukrajnának – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Valamennyi jelenlegi és jövőbeli ENSZ-szankció alól mentesülnek a humanitárius segélyek
Valamennyi jelenlegi és jövőbeli ENSZ-szankció alól mentesülnek a humanitárius segélyek - döntött túlnyomó többséggel az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
Az Európai Parlament egyik alelnökét is kihallgatták egy korrupciós üggyel összefüggésben
Az Európai Parlament 14 alelnökének egyikét is kihallgatták egy korrupciós üggyel összefüggésben tegnap este.
Danuše Nerudová a befutó a Median decemberi felmérése szerint a közelgő cseh elnökválasztáson
A két fordulós elnökválasztást januárban fogják tartani.