Külföld

Lengyelország első atomerőművének építésében Szlovákia is érintett
Szlovákia az egyik érintett fél az első lengyelországi atomerőmű tervezett építésében, erősítette meg Tomáš Ferenčák, a szlovák környezetvédelmi minisztérium szóvivője. Megjegyezte, hogy Szlovákia építéssel kapcsolatos észrevételeit értékelték és kiegészítették a beruházói nyilatkozat dokumentációjában.

Több száz internetes tartalmat kellett eltávolítani Vietnamban, mert „államellenesek“
Több nagy digitális platform, köztük a YouTube, a TikTok és a Facebook is több mint 800 ún. államellenes tartalmat távolított el felületeiről Vietnamban, az ottani kommunista kormány kérésére.

Az EU tárgyalásokat fog közvetíteni Örményország és Azerbajdzsán között
Az Európai Unió októberben tárgyalásokat fog közvetíteni Örményország és Azerbajdzsán között a nézeteltérések enyhítése érdekében, közölte Charles Michel, az Európa Tanács elnöke az Európai Politikai Közösség (ECP) granadai találkozóján.

Milyen a Smer brüsszeli megítélése?
Elképzelhető, hogy kizárják a Smert az európai szocialisták frakciójából, de Brüsszelben számitanak azzal, hogy Fico kampányban hangoztatott sarkos kijelentései enyhülni fognak.

Iráni nőjogi aktivista kapta az idei Nobel-békedíjat
Narges Mohammadi irányi aktivista, ujságírónő kapja 2023-ban a Nobel-békedíjat, jelentették be péntek délelőtt Norvégiában, amiért küzd az iráni nők elnyomása ellen. Mohammadi jelenleg is börtönben ül, számos alkalommal tartóztatták már le korábban.

Tovább épülhet a határfal az Egyesült Államok déli határán
Tovább épülhet a határfal az Egyesült Államok déli határán. Joe Biden amerikai elnök szerint nincs más választása, mint jóváhagyni 20 mérföldnyi határfal építését az Egyesült Államok mexikói határán Texasban, mert egy Trump-adminisztrációból származó keret másra nem fordítható.

Putyin szerint kézigránát felrobbanása okozta Prigozsinék repülőgép balesetét
Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy az augusztusi repülőgép-szerencsétlenség, ami a Wagner zsoldoscsoport főnökének, Jevgenyij Prigozsinnak a halálát okozta, nem rakétatámadás miatt történt, hanem a repülőgép belsejében felrobbant kézigránátok okozták.

Szíriában dróntámadás ért egy katonai tisztavatást, több mint százan meghaltak
Több mint száz ember életét vesztette a Szíria középső részén lévő Homszban, miután dróntámadás ért egy katonai akadémiát, ahol éppen tisztavatást tartottak.

Szivárgás miatt leállítottak egy szlovéniai atomerőművet
Óvintézkedésként leállítják a szlovéniai krskói atomerőművet, miután fokozott szivárgást észleltek az elsődleges rendszerben.

Ukrajna több mint 26 ezer eltűntet tart nyilván az invázió kezdete óta
"Jelenleg több mint 26 ezer embert keresnek vagy különleges körülmények között eltűntként tartanak nyilván. Közülük 11 ezer civil és 15 ezer katona" - közölte az ukrán belügyminisztérium.