A régi bor új tömlőbe kerül, de attól még ugyanaz a bor marad: a zsidókkal szembeni gyűlölet vehemensebb, mint valaha, mondja Csepeli György, az ELTE professor emeritusa, aki alkotótársaival közösen dokumentumfilm-sorozatot készített Üvöltő csendek címmel a náci népirtás helyi emlékezetéről.
A holocaust nemzetközi emléknapja, az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából készült interjúnk második befejező részében ma egyebek mellett arról hallhatnak, hogy a kiújult közel-keleti konfliktus, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet támadása és a rá adott izraeli válasz a nyugati társadalmakban felkorbácsolta az antiszemitizmust, újraélesztette a zsidókkal szembeni gyűlöletet, mely értékelések szerint virulensebb, mint valaha.
Miközben a korábban zsidózó szélsőjobb hirtelen Izrael-pártivá lett, a baloldal balszárnyán láthatóvá vált a zsidógyűlölettől sem mindig mentes palesztinszimpátia. Ez az új antiszemitizmus ugyanakkor közvetve, paradox módon felülírhatja a holocausttal kapcsolatos pszichológiai és erkölcsi feszültségeket, hívja fel a figyelmet interjúalanyunk, elsőként velünk osztva meg predikcióját azzal kapcsolatban, hogy lehet, éppen ezáltal válhat könnyebbé az az erkölcsi teher, ami nyomasztja a magyar nemzeti identitást, és válhat nyilvánvalóvá, a holocaust iszonya nemcsak a zsidóság ügye, hanem része a magyar történelemnek, a nemzeti identitásnak. Ami azért is fontos lenne, hogy Trianon és a holocaust traumája együtt, egymást fogva többé ne akadályozza meg a múlttal való kiegyensúlyozott szembenézést.
Erről is szó esik a beszélgetésben, mint ahogy ködbe vesző tájakról, a tudatlanság homályáról, valamint arról is, hogy a jövő pont olyan lesz, mint a múlt, ha nem vagyunk kellően éberek. A riporter Rácz Vince.
