„A kormány képviselői nem jelentek meg, ezért az ülést nem lehetett megnyitni. Ez a szlovákiai választók teljes semmibevétele, a válssztóké, akik tudni szeretnék, hogyan működik ez a kormány” – mondta Branislav Gröhling parlamenti képviselő az SaS párt elnöke.
Szerinte az ülésen a kormánytagoknak lehetőségük lett volna megvédeni magukat és válaszolni az ország problémáira vonatkozó egyéni kérdésekre.
Michal Šimečka, a PS vezetője a parlamenti események kapcsán arról beszélt, hogy a kormánykoalíció tart attól, hogy saját kudarcairól beszéljen. Kritizálta a kormány számos intézkedését, például az áfa-emelést, és felhívta a figyelmet az egészségügy problémáira és a magas árakra. Šimečka úgy véli, eljött az előrehozott parlamenti választások ideje.
Milan Majerský, a KDH vezetője csalódottságának adott hangot. Mint mondta, nem voltak illúziói, hogy az ülést megnyitják, de sajnálja, hogy a kormány nem akar hallani az ország lakosait sújtó problémákról.
„Ezeket alapvetően ez a kormánykoalíció okozza. Nem foglalkoznak az egészségüggyel, nem foglalkoznak a vállalkozókkal, nem foglalkoznak a családokkal” – jegyezte meg.
A kormány visszahívására összehívott ülés meg nem nyitása ellen a Slovensko, Za ľudí, KÚ képviselői is tiltakoztak.
„Ma nyilvánosan szerettük volna megvitatni, hogy miért gondoljuk, hogy előrehozott választásokat kellene tartani. Miért gondoljuk, hogy újra kellene osztani a lapokat, mert ennek a kormánynak nincs többsége a parlamentben, de kifogytak az összeesküvés-elméletekből ” – fogalmazott a párt nevében Grendel Gábor.