
Harminchat évvel a rendszerváltás után Magyarországon nyilvánossá váltak az ügynökakták: szerdától bárki rákereshet, szerepeltek-e hozzátartozói az állambiztonság hálózati nyilvántartásában. A levéltár adatbázisában a hatos kartonok és a mágnesszalagos nyilvántartás adatai érhetők el. Az első napok azonban botrányt is hoztak: informatikai hiba miatt megfigyeltek – köztük Lezsák Sándor – kerültek a hálózati személyek közé. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára elnézést kért, Magyar Péter miniszterelnök nyilvánosan bocsánatot kért Lezsáktól, a hibát pedig a főigazgató szerint 164 esetben azóta kijavították. A levéltárban mintegy 36 ezer hatos karton maradt fenn. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy egy karton önmagában nem bizonyít együttműködést, hiszen eredménytelen beszervezési kísérletet is jelezhet, és a bűnbakkereső narratíva könnyen rögzülhet a társadalomban.
A Reggeliben Kálmán Norbert Horn Gáborral, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökével arról beszélgetett, hogyan tárható fel hitelesen a múlt, és mivel tartozunk a következő nemzedékeknek.