A demokraták november 3-án mindkét kongresszusi kamarában többséget szereztek; Trump az interjúban először ismerte el nyilvánosan, hogy az iráni konfliktus ebben szerepet játszott. „Azt hiszem, Irán részben felelős volt, de az emberek megértették az iráni döntéseim fontosságát is“ – mondta az elnök a Fox Newsnak adott telefonos interjúban. „Keményen harcoltak. Jó munkát végeztek, tényleg“ – méltatta a demokratákat.
Trump elismerte: a szavazókat az iráni konfliktussal összefüggő emelkedő üzemanyagárak is bosszantották, és ez hozzájárult a pártja kongresszusi vereségéhez. Az elnök ugyanakkor lekicsinyelte a konfliktus súlyát: szerinte nem valódi háborúról, hanem csupán „enyhe konfliktusról“ van szó. Kijelentette, hogy a konfliktus a választások után hamarosan véget ér.
Trump hozzátette: nem érzi magát bűnösnek a vereség miatt, mivel „különös hangulat volt a levegőben“ a szavazás előtt. Bejelentette, kész együttdolgozni az új demokrata kongresszusi többséggel, de szükség esetén vétójogával él. A Fox News-interjú Trump első olyan nyilvános megszólalásai közé tartozik, amelyekben a midterm-vereséget részben elismeri.
TASR