Na hlavný obsah

Egykor húszezer sertést tartottak – most felhagynak a tenyésztéssel Lakszakállason

Az aszály és a drága takarmány miatt 130 munkahely kerül veszélybe a Komáromi járásban.

Foto: Wirestock/Magnific.com

A Komáromi járásban működő lakszakállasi mezőgazdasági szövetkezet bejelentette, hogy felhagy a sertéstartással. Az ország déli részének egyik legnagyobb gazdasága egykor húszezres sertésállományt tartott, most azonban teljesen kiszáll a tenyésztésből.

A döntés fő oka az idei kedvezőtlen időjárás: az aszály és a hőség miatt a kukoricatermés a szokásosnak nagyjából a fele lett, hektáronként legfeljebb három tonna. Ehhez gazdasági tényezők is társulnak: drágul a takarmány, emelkedik az üzemanyag, az energia és a műtrágya ára, a sertéshús felvásárlási ára pedig régóta alacsony. A szövetkezet szerint ilyen feltételek mellett a sertéstartás gazdaságilag már nem fenntartható.

Az elnök szerint Európában túlkínálat van sertéshúsból, mivel nehezebbé vált az ázsiai export. Hozzátette: nem akarják a sertések miatt az egész vállalkozást kockára tenni. A döntés nyomán 130 dolgozó munkahelye válik kérdésessé.

A részletekről Kálmán Norbert Lelkes Péterrel, a szövetkezet elnökével beszélgetett a csütörtöki Reggeliben.

Fotó: Magnific.com

(Správy STVR, Denník E)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban