Robert Kaliňák már több mint félmilliárd eurót költött civil kiadásokra – állítja a PS
A Progresszív Szlovákia szerint a védelmi költségvetésből több mint félmilliárd eurót fordítottak civil célokra. Tomáš Valášek ellenzéki képviselő azt mondta: Robert Kaliňák (Smer-SD) miniszter irányítása alatt az összeget többek között kórházépítésre, kisebb sugárhajtású repülőgépek vásárlására, valamint állami ünnepségek finanszírozására költötték.
Bár ezek nem feltétlenül indokolatlan kiadások, szerinte nem a honvédelmi költségvetést kellett volna terhelniük.
Valášek úgy véli, a kormány ugyan a NATO-országokhoz hasonlóan a védelmi kiadások növeléséről beszél, de a gyakorlatban jelentős forrásokat irányít át nem katonai célokra, így a hadsereg kevesebb pénzhez jut.
A képviselő bírálta a VIP-szállításra szolgáló új repülőflotta létrehozását is. Emlékeztetett arra, hogy ilyen feladatokat korábban is a belügyminisztérium látta el saját gépeivel.