
A második helyen Szamvel Karapetjan ellenzéki tömörülése végzett mintegy 23 százalékkal, míg harmadik lett Robert Kocsarjan volt államfő szövetsége.
Pasinjan történelmi győzelemnek nevezte az eredményt, és kijelentette, hogy folytatni kívánja a Nyugathoz való közeledést, miközben Oroszországgal is fenntartaná a kapcsolatokat. Hangsúlyozta továbbá a béke megszilárdításának fontosságát Azerbajdzsánnal.
Moszkva az utóbbi időszakban többször bírálta Jereván nyugatbarát politikáját, míg az Európai Unió üdvözölte a választás eredményét. Kaja Kallas szerint az örmény választók az európai jövő mellett tették le voksukat.
(TASR)