
Magyar Péter korábbi ígéretének megfelelően első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett. A helyszínválasztás szimbolikus üzenetet hordoz: Donald Tusk két és fél évvel ezelőtt nagyon hasonló helyzetben volt, mint most az új magyar miniszterelnök – ő is ígéretet tett a jogállamiság visszaállítására és az uniós pénzek hazahozatalára.
A varsói tárgyalásokon szó esett a két ország viszonyának rendezéséről, de a visegrádi négyek együttműködésének fellendítéséről is. Magyar Péter célként fogalmazta meg, hogy a V4-es csoport visszanyerje korábbi jelentőségét. Tusk nyitottnak mutatkozott a felvetésre, ugyanakkor kérdéses, hogy Andrej Babiš és Robert Fico – akiket eddig inkább Orbán Viktor szövetségeseiként tartottak számon – mennyire fogadják majd ezt szívesen.
Az útnak Varsón kívül több más állomása is volt, amelyeket az elemzők erős történelmi és szimbolikus utalásokként értékeltek. Ezek jelzést adhatnak arra, hogy Magyar a lengyel–magyar kapcsolatok mely korszakához szeretne visszanyúlni.
Arról, hogy az elmérgesedett viszony rendezésének milyen esélyei vannak, és milyen tapasztalatokat oszthatott meg a Tusk-kabinet a magyar delegációval, Tilajcsik Dóra Domány András Lengyelország-szakértőt kérdezte.