
A Demokrata párt már a háború kezdete óta ismételten próbálkozott elfogadni azt a határozatot, amely a katonai jogkörökről szól, és amely alapján az elnök a Kongresszus jóváhagyása nélkül nem indíthatna további harci cselekményeket.
A republikánusoknak eddig volt elegendő szavazatuk a határozat elutasítására, ez azonban most megváltozott, és a dokumentumot 50 a 47-hez arányban megszavazták, és így az utolsó olvasatba jutott. Ugyanakkor itt már bonyolultabb lesz azt megszavazni, mivel a Képviselőházban a Republikánus párté a többség.
A keddi szavazás azonban jelzi, hogy a Republikánus párton belül is egyre nagyobb a feszültség az iráni háború miatt, ami nem az elnök elképzelései szerint alakul.
(TASR)