Az alapítvány arra is rámutatott, hogy cikkében több, Šimečková ellen szóló megállapításra is felhívták a figyelmet. Állításuk szerint Šimečková Projekt Fórum nevű szervezete 2021 után nem nyújtott be pénzügyi beszámolót és adóbevallást.
A nonprofit szervezet és a PS elnöke, Michal Šimečka között pénzügyi tranzakcióra került sor, amelyet kölcsönként magyaráztak. „Robert Fico támadásai ezért érthetőek” – állapította meg az alapítvány.
Ugyanakkor emlékeztettek arra, hogy nyomozati munkájuk során olyan gyanúra is rábukkantak, amelyről a miniszterelnök igyekszik elterelni a figyelmet. „Nevezetesen arra, hogy a Pénzügyi Hivatal nyomozói hatáskörükön kívül jártak el.
Amennyiben gyanúinkat bizonyítékok támasztják alá, azokat mindig nyilvánosságra hozzuk, függetlenül attól, hogy kire vonatkoznak. Ezért a múltban többször is összetűzésbe kerültünk több jelenlegi ellenzéki politikussal is” – tette hozzá a szervezet.
(TASR)