Na hlavný obsah

Harmadszorra sikerült – a Kingfishers A Dalban

„A Szórakozni megmutatja, milyenek vagyunk. Nagy kontrasztok jellemzik, vannak benne rockos és lírikus részek” – mondja Benko Reinold Krisztián.

Van egy Ipoly menti zenekarunk, a Kingfishers, amelynél évről évre hallható, látható a komoly fejlődés, folyamatosan egyre jobb szerzeményekkel rukkol elő. 2020-ban robbant be a honi zenei életbe az Armageddon című zeneszámmal, amit Villant Enikő énekel. A felállás azóta sokat változott. Jelenleg háromtagú: Benko Reinold Krisztián énekes-basszusgitáros, Nagy Bálint gitáros és a salgótarjáni Gyimesi Bence dobos alkotja. Az együttes most újabb mérföldkőhöz ért, harmadik nekifutásra bekerült A Dal tévéműsorba, a Szórakozni című felvétellel, amelyet az elődöntőre dzsesszbe kell átültetnie.

Reini és Bálint Valentin-napon jártak nálunk, s mint kiderült, egyikük sem otthonról érkezett, hanem a Csallóközből, a barátnőiktől, Reini Csákányból, Bálint Egyházgelléről.

A podcastből kiderül:

  • hogyan ünneplik a Bálint-napot, ami Bálintnak dupla ünnep,
  • 2025 milyen éve volt a zenekarnak,
  • az előző két alkalommal mely szerzeményekkel neveztek be a versenybe,
  • az idei évadban miért a Szórakozni című zeneszámuk mellett döntöttek,
  • milyen stílusban tudnák elképzelni az elődöntőben,
  • miért készítettek már most belőle latinos, kubai változatot,
  • meghallgatták-e az egyes versenydalokat, vannak-e favoritjaik,
  • milyen tanácsot adott nekik Ferenczi György zsűritag egy tavalyi workshopon,
  • elnyerte-e a tetszésüket az új lebonyolítási mód,
  • milyen lesz a színpadkép,
  • van-e bennük izgalom,
  • mit profitáltak abból, hogy a Kócos árnyék című felvételüket párszor a Petőfi Rádió is leadta,
  • mivel magyarázzák azt, hogy ez eddigi legsikeresebb szerzeményük,
  • miért „pakolták túl” a korábbi zeneszámaikat, és mostanában miért fordultak a minimalista hangzás felé,
  • milyen lesz az együttes készülő három új dala,
  • miben nyilvánul meg a kísérletezésük,
  • hogyan került be Gyimesi Bence dobos az együttesbe,
  • hol lesz látható legközelebb a Kingfishers.

A háromtagú Kingfishers két zenésze: Benko Reinold Krisztián énekes-basszusgitáros és Nagy Bálint gitáros a beszélgetős Pentatonban válaszolt Puha József kérdéseire.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban