Na hlavný obsah

Részvétét fejezte ki az államfő és a kormányfő a komáromi tragédia kapcsán

Peter Pellegrini köztársasági elnök őszinte részvétét fejezte ki a komáromi tragédia halálos áldozata hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt.

Foto: TASR/Milan Drozd

Hangsúlyozta, hogy az esetet alaposan ki kell vizsgálni – tájékoztatott az elnöki hivatal kommunikációs osztálya.

„Sajnálom, hogy egy ember életét vesztette, és többen megsérültek. Mivel állami épületről van szó, alaposan ki kell vizsgálni a történteket“ – jelentette ki az államfő.

A történtek kapcsán Robert Fico kormányfő is részvétét fejezte ki, kijelentve: bízik benne, hogy sikerül megállapítani, miért szakadt le az ügyfélközpont tetejének egy része.

Egy 51 éves férfi életét vesztette, további 2 személy pedig megsérült, miután délelőtt leszakadt a komáromi, Kertész utcai Ügyfélközpont bejárat feletti betontető.

Egy súlyos, gerincsérülést szenvedett 64 éves férfit helikopterrel az Érsekújvári Egyetemi Kórházba szállítottak, míg egy másik 67 éves férfi könnyebb fejsérülést szenvedett, akit mentővel a komáromi Agel Kórházba vittek.

(TASR, Paraméter)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban