
Mindkét szónok gondolatának kiindulópontja az volt, hogy az eddig ismert világrend visszavonhatatlanul megváltozott, Mario Draghi azonban a globális következmények helyett sokkal inkább az Európai Unió jövőjére koncentrált
Hogy hol van az Unió 27 tagú közösségének a helye ebben az új struktúrában. Amióta Draghit két éve felkérték, hogy készítsen jelentést az unió versenyképességéről, véleménye egyértelműen irányadónak számít. Nem véletlen, hogy ezúttal is komoly érdeklődés övezte az előadását.
A témáról Bod Péter Ákos közgazdásszal, egyetemi tanárral, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökével Tilajcsík Dóra beszélgetett.