Az ökológiai válság korában már az illúzióját is elveszítettük annak, hogy képesek vagyunk irányítani a természetet, igaz, kontrollt korábban sem gyakoroltunk felette, legfeljebb kihasználtuk, erre mutatnak rá Németh Ilona vízen lebegő zöld szigetei. A Munkácsy-díjas képzőművész úszó installációit három éve a világ egyik legrangosabb kortárs művészeti kiállításán, a németországi Kassel városában ötévente megrendezett tárlaton, a Documentán, konkrétan a Fulda folyón láthatta a közönség. A Gyógyító kert és a Jövő kertje névre keresztelt tárgyegyüttes leginkább két aprócska, zöldben pompázó szigetecskére, mini ökoszisztémára hasonlít, és a klímaválság kihívásaira reflektálva, a művészet eszközével gondolkodtatja el a befogadót ökológiai, egyben társadalmi kérdésekről. A Gyógyító kert voltaképpen egy olyan növényegyüttes, amelynek tagjai kölcsönösen segítik egymást, együttműködésüket pedig a gondozó személyében az ember óvja. Az installáció egésze így a növények és az emberek közötti interakciót példázza. A Jövő kertje társulását pedig olyan növények alkotják, amelyek képesek a talajt megtisztítani a beléje szivárgott mérgektől, illetve több-kevesebb sikerrel alkalmazkodnak az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz. Utóbbihoz a földet és részben a növényeket a helyi campus területéből metszették ki és oda is kerültek vissza a kiállítás után. A konceptuális ihletésű művészeti projekt munkafolyamatáról most megjelent egy háromnyelvű kötet, A jövő kertjei címmel, amely magyarul, szlovákul és angolul is szól az olvasóihoz. Egyebek mellett ennek apropóján kérdezte Rácz Vince a nemzetközi művészeti életben is ismert alkotót, akinek érdeklődési köre a mű és a befogadó közti aktív kapcsolat mellett egyre inkább a művészet, a társadalom és a természet párbeszédére, sajátos viszonyrendszerére is kiterjed. A beszélgetésben ugyanakkor szó lesz a társadalmi klímaváltozásról is, arról, hogy az 1989-es rendszerváltás szabadságvágya miért alakulhatott át sokakban biztonságigénnyé.
