Ugyanakkor hiányoznak a megfelelő kapacitások – hívta fel a figyelmet Peter Pellegrini köztársasági elnök a 2025/2026-os tanévnyitón, amelyet a pozsonyi Patrónka városrészben található összevont iskolában tartott.
Egyúttal hangsúlyozta: az oktatásnak továbbra is a kormány egyik legfontosabb prioritásának kell maradnia.
„A Pozsonyi kerületben is 1200 új kérvény érkezett, és ezek közül több mint 400-at nem sikerült elbírálni. Ez azt jelenti, hogy ezek a gyerekek jelenleg nem kaptak lehetőséget, mert kapacitásban erre nem vagyunk és nem is voltunk felkészülve” – mutatott rá az államfő.
(tasr)